Hírek

„Nagy fegyvertény, amit eddig elértünk!”

Szepessy Róbert szerint a szolnokiak sikerként könyvelhetik el eddigi szereplésüket.

[p]A listavezető Szolnoki MÁV FC 1-0-ra kikapott a Dunakanyar-Vác otthonában az NB II Keleti-csoportjának 14. fordulójában. A jelenlegi szezonban ez volt az első olyan meccs, amelyen a szolnoki Szepessy Róbert nem volt kezdő: kisebb sérülése miatt csak csereként lépett pályára. A Dunaújváros, a Soroksár és a Kaposvár korábbi játékosa hét találattal jelenlegi együttese házi gólkirálya. A Rangadó.hu kérdésére elmondta, mindenképpen javítaniuk kell az úgynevezett kiscsapatok elleni teljesítményükön, mert a bajnokság második felében több hasonló botlást már nem engedhetnek meg maguknak.[/p]

[iquestion]– Hogy van a sérülése?[/iquestion]
[ianswer]– A Balmazújváros ellen kaptam a bokámra egy rúgást, de azóta már rendbejött, edzőnk, Romanek János is tudta, hogy nyugodtan pályára küldhet a Vác ellen, az első félidőben – mondta a Rangadó érdeklődésére a 26 éves Szepessy Róbert.[/ianswer]

[iquestion]– A tabellát elnézve némileg meglepő vereséget szenvedtek…[/iquestion]
[ianswer]– Nehéz mérkőzés volt, annak ellenére, hogy a Vác hol állt a forduló előtt a tabellán. Az edzők, akik ellátogattak ellenfelünk korábbi meccsére, felmérték, hogy az eredmény nem mérvadó a váciak számára, hiszen hátrányban is ugyanúgy támadnak, amolyan minden mindegy alapon. Ez a tipikus esete volt annak, amikor az élen járó együttes ellátogat egy kisebb csapathoz… Nem találtuk a játék ritmusát. Milyen érdekes, hogy pont az ilyen csapatok ellen szenvedünk, erről az öltözőben is beszéltünk. Biztosan dolgozni fogunk a téli felkészülés alatt azon, hogy ezeket a jövőben magabiztosabban lehozzuk, mert tavasszal az ilyen kisiklások már nem férnek bele![/ianswer]

[iquestion]– Romanek edző azt nyilatkozta: [i]„Most látszik, hogy mégsem vagyunk olyan jó csapat!”[/i][/iquestion]
[ianswer]– Igazából nem ezt mondta, hanem azt, hogy egy igazán jó csapat ilyen meccseket minimum döntetlenre hoz, még akkor is, ha rosszul játszik. Szerintem sem vagyunk rossz csapat, jobban szerepelünk a vártál. Jó közösséget alkotunk, és szeretünk tenni a sikerért. Nagy fegyvertény, amit eddig elértünk. Az egész bajnokságnak úgy indultunk neki, hogy meglátjuk, mire vagyunk képesek így, hogy sokfelől jöttek össze a játékosok az elmúlt nyáron.[/ianswer]
[picture=”1923″ title=”Szepessy Róbert a legeredményesebb szolnoki (fotó: rakoczifc.hu)”]
[iquestion]– Hét találattal házi gólkirály! Ezek szerint jó döntés volt Szolnokra igazolnia?[/iquestion]
[ianswer]– Megkapom a szükséges bizalmat a vezetőségtől, az edzőtől, és a társak is bíznak bennem. Ez számomra nagyon fontos. Biztosan vannak olyan játékosok is, akik ezek hiányában is képesek a jó teljesítményre, de nekem ezek mindenképpen szükségesek.[/ianswer]

[iquestion]– A mostanában egyre jobban szereplő REAC elleni rangadóval búcsúztatják az évet. Odahaza győzni kell?![/iquestion]
[ianswer]– Okvetlenül szeretnénk szép eredménnyel búcsúzni az ősztől, bár már így is sikerként könyvelhetjük el az eddigi szereplésünket. Szeretnénk kiszolgálni a hazai közönséget, azokat, akik az extrém körülmények, a várható nagy hideg és az eső ellenére is ki fognak jönni. Szeretnénk megfelelni nekik, és magunknak is bizonyítani, hogy jó csapat vagyunk, amely ha vereséget szenved, hazai pályán akkor is sikerrel lehozza a következő meccsét, ha az egy rangadó![/ianswer]

[appendixbox][p][b]NB II, Keleti-csoport, 14. forduló[/b][/p]

[p][b]Dunakanyar-Vác – Szolnoki MÁV FC 1-0 [/b](0-0)[br]
Vác, 250 néző. Játékvezető: Fábián[br]
[b]Vác:[/b] Héger – Króner, Páles, Tányéros G., Hegedűs Cs. – Rábold (Papp K., 91.), Albert, Arany Z., Berki (Szabados T., 68.) – Rusvay – Michel (Lovrencsics B., 87.). [b]Edző: [/b]Híres Gábor[br]
[b]Szolnok:[/b] Rézsó – Papp Sz., Mile, Szeleczki, B. Tóth (Balogh P., 79.) – Lengyel B., Antal (Kalmár, 62.), Ulviczki, Kis R. (Szepessy R., 31.), Mundi – Vári. [b]Edző:[/b] Romanek János[/p]

[p][b]Gólszerző:[/b] Hegedűs Cs. (89.)[/p][/appendixbox]

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik