Hírek

B-betűs sikerek…

A török ligában a Bursaspor végre nyerhet, a Bundesliga II-ben pedig a Bochum juthat roppant fontos három ponthoz...

[subhead]Bursaspor-Samsunspor 1![/subhead]
[p]Magához tér a tavalyelőtti bajnok, tavalyi bronzérmes végre az idei kiírásban, és hosszú hetek után győztesen hagyja el a pályát! Az áldozat a gyengécske Samsunspor lesz…[/p]
[p]A 11. fordulót rendezik a hét végén a török bajnokságban, és első ránézésre egy kvázi kiesési rangadót választottunk. Ám azért nincs erről szó, ugyanis a hazaiak biztosan feljebb kúsznak majd a tabellán; ugyanezt a Samsunsporról már nem merjük állítani. A pontok Bursában maradnak, és még azt sem tartjuk kizártnak, hogy akár kettővel is nyerhet a házigazda! [/p]
[p]Ínséges idők járnak a Bursaspor-srukkerekre: két esztendővel ezelőtt még bajnoki címet ünnepeltek a zöld-fehérek, tavaly bronzérmes lett a brigád, jelenleg viszont mindössze a 12. helyen szerénykednek a fiúk. 10 fellépésükön 13 egységet szereztek (3-4-3), otthon, az Atatürk Stadium-ban 2-2-1 a mérlege, 9-3-as magabiztos gólaránnyal. Viszont régen nem nyertek már Ertugrul Saglam tanítványai: négy ikszet játszottak le zsinórban, előtte pedig kikaptak a Galatánál. Itt az ideje javítani![/p]
[p]És bizony ehhez nem is választhattak volna kellemesebb partnert a Samsunspornál: az együttes mindössze a 17., kieső helyen szerénykedik, 8 ponttal, 1-5-4-es sorral. Idegenben még nyeretlenek a fiúk (0-2-3), egyetlen sikerüket a nyitófordulóban aratták. Egy ikszre szinte bármikor jók Lázár Pálék, ám összességében gyengének érezzük a Sumsun-i alakulatot.[/p]
[p]Az elmúlt esztendőkben nem sok sikerrel járt a Samsunspor látogatása Bursában: a legutóbbi három vizit egyaránt zakóval ért véget. Most sem lesz ez másként, végre összekapja magát a zöld-fehér brigád, és fontos három pont szerez a hétfő esti derbin![/p]

[subhead]Bochum-Cottbus 1(x)! +1,5![/subhead]
[p]Hazai sikerrel számolunk a Bundesliga II. hétfő esti összecsapásán. A szebb napokat látott együttesek meccsén a kék-fehérek otthon tarják a pontokat, és számolunk legalább két találattal is![/p]

[picture=”1919″ title=”Chong Tese góljaiban bízhatnak a hazai szurkolók”]

[p]Néhány esztendeje még az élvonalában adott randevút egymásnak e két alakulat, ám ma már a második ligában küzdenek a felek, ráadásul ott sem élcsapatok, hanem a középmezőny tagjai. A Bochum 14 meccs után 17 ponttal a 11. helyen áll, otthon még nem ikszelt (3-0-4), ám a formája biztató. Andreas Bergmann alakulata az elmúlt hat játéknapon 13 egysége zsebel be, csak egyszer kapott ki, akkor is a listavezető Frankfurttól. Szóval, nem megy mostanság rosszul a kékeknek![/p]
[p]A keleti együttes éppen ellenkező formát mutat: ők az elmúlt hat meccsen csak 4 pontot húztak be, így összességében az egyik legrosszabb passzban lévő gárda a mezőnyben. Jelenleg még a 9. 18 ponttal, de mint említettük, nagyon elrontotta az őszt, így a feljutásról már biztosan lemondhat. Idegenben egészen jól nyomják Rangelovék, igaz, a sikereiket a kiscsapatok otthonában aratták. [/p]
[p]Az egymás elleni mérleg enyhe hazai fölényt mutat, a Bochum a két legutóbbi alkalommal elverte a Cottbust. Szerintünk megint nyernek a kékek, és számolunk még legalább két góllal is! [/p]

[appendixbox][p][b][align=”center”]Andrew kolléga pedig gólokat szimatol a svéd hokiligában[/align][/b][/p][/appendixbox]
[subhead]Brynas Gefle – AIK, 2. harmad over 1,5 gól @ 1.72[/subhead]
[p][i][b]Jégkorong: Svéd Elitserien 2011/2012[/b][/i][br]
[i]Dátum: 2011-11-21 19:00 CET[/i][br]
[size=”9″][i]Fogadóiroda: Bwin[/i][/size][/p]
[p]Ismét jönnek a kevésbé eseménydús hétköznapok, már ami a futball felhozatalt illeti, így érdemes egy kicsit szétnézni más terepen is. Egész jó szorzókat találni a jégkorong területén is, a mai napra egy viszonylag tuti meccset szemeltem ki jó szorzóval: a felsőházban tanyázó Brynäs csapata fogadja a kiesés elől menekülő, de playoff-ba vágyó AIK csapatát.[/p]
[p]A Brynäs csapatának helye a playoff résztvevők közt nem kérdőjelezhető meg 22 fordulót követően: masszívan állnak a 4. helyen 38 pontjukkal. 22 meccsükből 13-t sikerült megnyerniük, ebből mindösszesen 3 esetben volt szükség hosszabbításra. 9 alkalommal vesztesen hagyták el a jeget, melyből kettő hosszabbítás után történt. 65:53 gólarányuk alapján azt mondhatjuk, hogy átlagos csapatról van szó: 5,3 körüli a gólátlaguk meccsenként. Kisebb meglepetésre hazai környezetben gyengébb a gárda: saját közönség előtt mindössze 6-5 mutatóra voltak eddig képesek, emellett pedig 30 gólt ütöttek és 25 gólt kaptak (5 gólos átlag meccsenként). Legutóbb a Färjestad elleni hazai derbin gólképtelen maradt a gárda, ennek megfelelően ki is kaptak, bár ellenfelük sem vitte túlzásba (0:1). Az első sorukban Widing életveszélyes, de a többi sorban is akad bőven gólképes játékos (Granstrom, Lauritzen vagy épp Hansen).[/p]
[picture=”1921″ title=”Egy jellemző jelenet az egyik AIK-Brynäs összecsapásból (2011. januárja, 2:3)”]
[p]A vendég pedig az idén rettentően gyengécske AIK csapata. A stockholmi alakulat idén szeretne a playoff-ba kerülni, és természetesen nem a kiesés elkerüléséért rendezendő playoffba. Ennek megfelelően az első 8 hely valamelyikén kellene végezni, ez azonban egyelőre csak álom. 26 pontjukkal 5 pont távolságban vannak a 8. helytől, a kiesőjelölt MODO azonban szintén 26 pontos. Pedig tavaly rendesen meglepetést okoztak a playoffban, idén ez úgy fest nem fog megismétlődni. 9 meccset sikerült eddig nyernie a csapatnak, ellenben 13-t elbuktak. 56:58 gólarányuk nem is oly vészes, kicsit jobban kellene a gólokat ütögetni és akkor talán kicsi előrébb is lennének. Vendégként 4 meccset sikerült eddig nyerniük, melyből kettő csak hosszabbítás árán jött össze, 7 alkalommal pedig kénytelenek voltak vesztesen elhagyni a jeget. Idegenben 25:29 gólarány jellemzi a csapatot, tehát átlagban közel 5 gól esik ezeken a meccseken. Két meccse képtelen nyerni idegenben az AIK, legutóbb a nagyon gyenge Timra gárdáját tudták büntetők után megverni… Aki a mai este veszélyes lehet a Brynäs kapujára, az Salmonsson és McDonell az első sorból, de Gynge és Bang is veszélyt jelenthet.[/p]
[p]A két gárda érdekes meccseket vív egymással: legutóbb az AIK otthonában 4:0-ra nyert a Brynas, akkor a 2. harmadban két találat esett. Legutóbb a Brynas pályaválasztása mellett egy gólzáporos meccsen 4:3-ra nyert a hazai alakulat, akkor pedig 3 találat is esett a középső 20 perc folyamán. Biztos vagyok benne, hogy ma is érdekes meccs lesz majd, ami szinte biztos szerintem ezen az összecsapáson, hogy a 2. harmadban, mikor már bemelegedtek a srácok, lesz legalább 2 találat![/p]
[p][b]Tipp: Második harmad over 1,5 gól![/b][/p]

[appendixbox][p]És két extra tipp mára: a Sparta Rotterdam-Emmen meccsen nyer a házigazda, akár hendivel is, de tuti, hogy lesz 3 gól; és ugyancsak találatokkal kalkulálunk a White Hart Lane-en, ahol az Aston Villa vizitál…[/p][/appendixbox]

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.