Hírek

Felszabadító fordulópont lenne a siker

Kormos László tudja, hogy a bajaiaknak fejben kellene összeszedniük magukat.

[p]A jelenlegi idényben már öt gólt szerzett Kormos László, de amikor csapata eddigi teljesítményéről beszél, nem tűnik elégedettnek. Erre egyébként nem is lenne oka, hiszen a Bajai LSE-Kalo-Méh 13 forduló után csak a nyolcadik helyen áll az NB II Nyugati-csoportjában. Furcsa az együttes eredménysora, hiszen a Győri ETO FC II, a Szigetszentmiklós, a Videoton-PFLA, illetve a Gyirmót elleni győzelmeket alaposan ellensúlyozza a BKV Előre, a Dunaújváros Pálhalma, vagy az MVM Paksi FC II elleni vereség.[/p]

[p]A korábban a Kecskemét, a Szolnok, illetve a Vecsés csapatában is megforduló 25 éves Kormos László a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, hogy a hétvégi, Veszprém FC elleni találkozón olyan fordulópontot jelentene a siker a bajaiak számára, amelytől az egész csapat felszabadulna.[/p]

[iquestion]– Meglehetősen hullámzó a csapat teljesítménye mostanság. Mi ennek a legfőbb oka?[/iquestion]
[ianswer]– Utoljára Szigetszentmiklóson nyertünk, elhalasztott meccsen, de előtte egy, azóta pedig négy bajnokit vesztettünk, miközben a Pápa ellen továbbjutottunk a Magyar Kupában. Számunkra a kötelező a nehéz! Idegenben nem szerepelünk jól, kikaptunk Pakson és Dunaújvárosban is – mondta a Rangadó megkeresésére Kormos László.[/ianswer]
[picture=”1885″ title=”Kormos László (lilában) már a KTE színeiben is eredményesen játszott (fotó: wikipedia.org)”]
[iquestion]– Pedig a Dunaújváros kilenc vereség után éppen a Baja ellen győzött először![/iquestion]
[ianswer]– Annyira tudtuk, hogy pont ellenünk szakad meg a rossz sorozatuk! Pedig rengeteg helyzetünk volt, de mégsem sikerült… Fejben nem vagyunk rendben. A lelkesedés és az akarat megvan, de össze kéne szednünk magunkat. Nem tudom, hogy minek tudható be ez a rossz forma, de remélem, mihamarabb kilábalunk belőle.[/ianswer]

[iquestion]– Egyszer végigjátszik egy meccset, aztán lecserélik, majd becserélik, ez minden, csak nem állandóság! Nem zavarja?[/iquestion]
[ianswer]– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem zavar, de az előző szezonban is úgy rúgtam tizenkilenc gólt, hogy abból körülbelül tízet csereként szereztem. Nem biztos, hogy az elején kell megnyerni egy meccset, lehet, hogy a második félidőben, vagy a végén, és ezt az edzőnk, Bognár György tudja, én pedig képes vagyok pluszt adni a csapatnak. Ez nagy százalékban eddig is sikerült. Persze, nehéz úgy beszállni, hogy futni kell az eredmény után, mint a Kozármisleny, vagy a Dunaújváros ellen.[/ianswer]

[iquestion]– Apropó, Kozármisleny! A bajnoki vereség után a Magyar Kupában is találkoznak…[/iquestion]
[ianswer]– Mumusunk a Kozármisleny, bár az előző szezon utolsó fordulójában nagy nehezen megvertük egy-nullára. Most három alapember kiesett ugye a baranyaiaktól, ezért bizakodó vagyok a párharccal kapcsolatban![/ianswer]

[iquestion]– Hétvégén a Veszprém látogat Bajára. Ez is egy úgymond kötelező meccs…[/iquestion]
[ianswer]– Erre úgy készülünk, hogy ha nem is szép játékkal, de valahogy begyötörjük a győztes gólt! Ha sikerülne nyerni, az fordulópontot jelentene, az egész csapat felszabadulna, ami nagyon fontos lenne a Sopron elleni bajnoki találkozó és a Kozármisleny elleni Magyar Kupa-párharc előtt.[/ianswer]

Olvasói sztorik