Hírek

Gera Zoltán kezdőként tér vissza pénteken

Gerán kívül Kádár Tamás is biztosan ott lesz a Liechtenstein elleni kezdőben.

[p]Hosszú kihagyását követően kezdőként tér vissza a magyar válogatottba Gera Zoltán, az együttes csapatkapitánya pénteken, a Liechtenstein elleni barátságos mérkőzésen. Az angol West Bromwich Albion légiósa legutóbb március 29-én, a hollandok otthonában 5-3-ra elvesztett Európa-bajnoki selejtező alkalmával húzhatta magára a címeres mezt – írja az MTI.[/p]

[p]– Készen állok a játékra, persze nem biztos, hogy végig bírom majd. Szerencsére folyamatosan érzem a bizalmat, most már csak játszani akarok, lehetőleg jól – nyilatkozta a telki edzőközpontban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Gera.[/p]

[p]Egervári Sándor szövetségi kapitány elmondta: a pénteki, valamint a négy nappal később Lengyelországban sorra kerülő összecsapást elsősorban a kísérletezésre használja majd, így a válogatott már ezúttal is szokatlan összeállításban léphet pályára a Puskás Ferenc Stadionban.[/p]

[p]– Érdekes két mérkőzés elé nézünk, a bővebb keret miatt most lehetőségünk van a kísérletezésre – nyilatkozta a vezetőedző. – Mindazon játékosoknak szeretnék lehetőséget biztosítani, akik újak, hogy meg tudják mutatni, mit tudnak hozzátenni a közös dolgainkhoz. Szokatlan összeállításban lépünk majd pályára.[/p]

[p]A Liechtenstein elleni mérkőzést a hetvenévesen október 30-án elhunyt Albert Flórián emlékének szentelik, Egervári Sándor és tanítványai pedig méltóképpen szeretnének búcsúzni az egyetlen magyar aranylabdástól. Természetesen győzelemmel és jó játékkal szeretnének emlékezni rá.[/p]

[p]A tréner hozzátette: több olyan futballista is lesz, aki az első összecsapáson lehetőséget kap majd, ám Lengyelországban már a keretben sem lesz. A kapitány Kádár Tamás példáját hozta fel, aki – Gerához hasonlóan – a kezdő-tizenegyben lesz a Puskás Ferenc Stadionban, ám U21-es elfoglaltságai miatt ezt követően már nem állhat a felnőtt válogatott rendelkezésére.[/p]

[p]Az ingyenesen megtekinthető találkozóra már minden jegyet lefoglaltak, így teltház előtt játszhatja idei utolsó hazai mérkőzését a válogatott.[/p]

[p]– Ez egy nagyon jó visszajelzés a csapatnak, és plusz energiákat is felszabadíthat – tette hozzá a kapitány.[/p]

[p]A pirotechnikai szabályok miatt nem lehet majd gyertyát gyújtani a lelátón, ám a stadion négy pontján emlékhelyeket létesítenek a szervezők, a drukkerek itt adózhatnak Albert Flórián emlékének. A Császár pályafutásának legemlékezetesebb pillanatait a találkozó előtt egy ötperces filmben elevenítik fel, a 18 órakor kezdődő összecsapást pedig gyászszünet előzi majd meg.[/p]

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.