Hírek

Megint Juhász Roland csapata nyert

A belga Anderlecht 3-0-ra győzött az osztrák Sturm Graz ellen az Európa Ligában.

[p]Az Európa Liga L-csoportjának negyedik fordulójában Juhász Roland belga csapata, az Anderlecht hazai pályán találkozott Szabics Imre együttesével, az osztrák Sturm Graz-val. A házigazdák a mérkőzés elején nem estek neki az osztrákoknak, negyedóra elteltével viszont már mezőnyfölényben játszottak, aminek a félidő derekához érve meg is lett az eredménye, hiszen Guillaume Gillet jóvoltából vezetést szereztek (1-0).[/p]

[p]A kapott gól után megpróbálta felpörgetni a játékát a Sturm, egyenlítenie azonban nem sikerült. A legközelebb éppen Szabics Imre került a gólszerzéshez: két védő között szépen levette a labdát a negyvenedik percben, nehéz helyzetben emelni próbált, de a labda a kapu tetején landolt.[/p]

[p]A második félidő elején kemény harc folyt a pályán, különösebb lehetőség nélkül. Aztán az 59. percben nagyon nehéz helyzetbe került a Sturm, miután Ferdinand Feldhofer a második sárga lapja miatt kiállni kényszerült. Érdekesség, hogy a két héttel ezelőtti, ausztriai meccsen is Gillet szerezte meg a vezetést az Anderlechtnek, majd egy osztrák piros lap következett, végül jött Matias Suárez találata.[/p]

[p]Nos, ezúttal a 73. percben ekkor remek beívelést követően, egy nagyon szép fejes után a hosszú sarokban landolt a labda. A gólszerző Suárez volt (2-0)! Hogy mégse legyen teljes a két meccs közötti a hasonlóság, arról Tom Sutter gondoskodott, aki ziccerben nem hibázott a 82. percben (3-0). A 78. percben lecserélték Szabics Imrét, míg az Anderlechtben Juhász végigjátszotta a mérkőzést.[/p]

[p]A csoport másik összecsapásán a Lokomotiv Moszkva legyőzte az AEK Athént, így az oroszoknak mindössze egy pontra van szükségük ahhoz, hogy biztosan elfoglalják a másik továbbjutást érő helyet az L-csoportban.[/p]

[appendixbox][p][b]Európa Liga, L-csoport, 4. forduló[/b][br]
Anderlecht (belga) – Sturm Graz (osztrák) 3-0 (1-0)[br]
[b]Gólszerzők:[/b] Gillet (23.), M. Suárez (74.), Sutter (81.)[br]
[b]Kiállítva: [/b]Feldhofer (59.)[/p]

[p]AEK Athén (görög) – Lokomotiv Moszkva (orosz) 1-3[/p]

[p][b]A csoport állása[/b][br]
1. Anderlecht 12 pont[br]
2. Lokomotiv Moszkva 9 pont[br]
3. Sturm Graz 3 pont[br]
4. AEK Athén 0 pont[/p][/appendixbox]

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik