Hírek

Elmaradt a pontszerzés Horvátországban

A magyar U20-válogatott 1-0-ra kikapott Horvátország otthonában, a Regionális Bajnokságban.

[p]A mieinknek ez volt a harmadik mérkőzésük a nemzetközi sorozatban. Róth Antal szövetségi edző egy szerbek elleni győzelem és egy szlovénok elleni döntetlen után készült első idegenbeli találkozójára. A Koprivnicán (Kapronca) rendezett meccsen Magyarország a következő összeállításban szerepelt: [/p]

[appendixbox][p]Jova (Nacsa, a szünetben) – Baráth, Izing, Kelemen, Farkas N. – Windecker, Szakály – Skriba (Vernes, a szünetben), Kovács I. (Volent, 77.), Ugrai (Szolnoki, 84.) – Bacsa (Czár, 66.)[/p][/appendixbox]

[p]A magyar válogatott kimondottan stílusosan és bátran futballozott az első félidőben, legnagyobb helyzetét egy szép akció végén, a 13. percben alakította ki, ám Ugrai Roland középről leadott lövését védte a horvát kapus. A mieink első félidei fölényére jellemző, hogy Jova Leventének először a 33. percben, egy távoli lövés után kellett védenie, más kérdés, hogy három perccel később Armando Mance fejese már veszélyt jelentett a kapura. Magyar oldalon a középpályásaink felfutásai jelentettek komoly veszélyt, ám a végjátéknál a támadók nem tudták pontosan befejezni az akciókat – tudósít az MLSZ honlapja.[/p]
[picture=”1729″ title=”Jól játszottak, mégis kikaptak (fotó: mlsz.hu)”]
[p]A szünet után kiegyenlítettebbé vált a játék, ebben az időszakban mindkét csapat középpályája hatalmas mezőnymunkát végzett. Igazán nagy lehetőség egyik csapat előtt sem adódott, a mieink, bár vezettek kecsegtető akciókat, csak egy szöglet utáni fejest követően tudtak helyzetet kialakítani: Baráth Botond érkezett jókor, csúsztatása után azonban a labda elkerülte a kaput. A 85. percben roppant szerencsés körülmények között született meg a horvátok győztes találata: egy felívelést csúsztattak meg a magyar védők, a labda a nyolc méterre helyezkedő Dario Zuparic lábára pattant, és a lövést követően Nacsa Péter támaszkodó lába mellett jutott a hálóba. Az utolsó percben Volent Roland életerős lövéssel fejezett be egy akciót, ám a horvát kapus ezúttal is hárítani tudott, így a hazaiak 1-0-s győzelmet arattak.[/p]

[p]– Azért különösen bosszantó a mai vereségünk, mert a játék képe alapján a horvátok győzelme nem volt benne a meccsben – értékelt a lefújás után Róth Antal. – Bár a veretlenségünket éppen ezen a meccsen veszítettük el, úgy érzem, most tudtuk a leginkább megvalósítani taktikai elképzeléseinket, különösen az első félidőben játszottunk jól. A második félidei játékunk némileg visszaesést jelentett, de ekkor is mi támadtunk tudatosabban: míg játékosaim rendre kijátszott akciókból kerültek az ellenfél kapuja közelébe, a horvátok csak beívelésekből, fellőtt labdákból tudtak veszélyeztetni.[/p]

Olvasói sztorik