Hírek

A Pécs szerződést bontott Törteivel

A PMFC szerződést bontott Törtei Tamással, akit a Siófok elleni Ligakupa-mérkőzés eredményének befolyásolására próbálták rávenni.

[p]Az egyesület szerint Törtei az MLSZ szabályzatával, valamint a PMFC házirendjével és etikai szabályaival ellentétesen cselekedett, mert az esetet nem azonnal jelezte a klub vezetőségének, sőt mielőtt ezt megtette volna, egyik játékostársának is beszámolt a megkeresésről. Ezért korábban – az ügy lezárásáig – eltiltották az edzések látogatásától, kedden pedig a magyar szövetség december 31-ig minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől is eltiltotta – írja az MTI.[/p]

[p]A játékostól a klub honlapjának akkori beszámolója szerint azt kérték, hogy csapattársait bevonva próbálja meg úgy befolyásolni a mérkőzés alakulását, hogy a találkozót a pécsi csapat elveszítse. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a múlt héten nyomozást rendelt el a meccsel kapcsolatban felmerült fogadási csalás ügyében.[/p]

[picture=”1313″ title=”Törtei Tamásnak nem bocsátottak meg (fotó: pmfc.hu)”]

[subhead]Gyánót és Regedeit környékezte meg[/subhead]

[p]Pénteken sajtótájékoztatót tartottak Törtei Tamás ügyében Pécsett. Csütörtökön szerződést bontottak a játékossal, ezúttal pedig elárulták, hogy a védő két csapattársát, Gyánó Szabolcsot és Regedei Csabát is megkörnyékezte a Siófok elleni Ligakupa-mérkőzés előtt, és fejenként 1500-1500 eurót ígért nekik.[/p]

[p]Az eddig kiszivárgott információkból annyit lehetett tudni, hogy Törteit az NB III-as Barcsi SC játékosa Balogh Tamás próbálta meg rávenni az eredmény befolyásolására, amit ő jelentett. Mivel ezt nem azonnal, hanem késve tette csak meg, a Magyar Labdarúgó Szövetség vizsgálatot indított, és 2011. december 31-ig eltiltotta minden futballal kapcsolatos tevékenységtől.[/p]

[p]A Pécs az október harmadikán napvilágra került eset után azonnal felmentette az edzések látogatása alól a védőt, aki korábban úgy nyilatkozott, hogy tiszta a lelkiismerete, a megkeresésre nemet mondott és azonnal visszautasította az ajánlatot. A bama.hu szerint 1000-1500 eurót ígértek neki.[/p]

Olvasói sztorik