Hírek

Újabb gyanúsított a bundabotrányban!

A tavalyi Diósgyőr–Nyíregyháza mérkőzés is terítékre került.

[p]A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön gyanúsítottként hallgatta ki Sz. Györgyöt három rendbeli, gazdálkodó szervezet dolgozójának, tagjának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntette megalapozott gyanúja miatt – tudatta az MTI-vel a főügyészség szóvivője.[/p]

[p]Fazekas Géza azt közölte: a gyanú szerint Sz. György a 2010. május ötödikén lejátszott Diósgyőr–Nyíregyháza (0-1) első osztályú bajnoki mérkőzés előtt – a hazai találkozók manipulálásában szervezőként tevékenykedő K. Zoltán és L. Mátyás utasításainak megfelelően – H. Gábor segítségével felkereste a Diósgyőr három labdarúgóját, és nekik három-háromezer eurót ígértek, majd adtak azért, hogy a játékosok – a sporttörvényben és a munkaszerződéseikben írt kötelességeiket megszegve – az elkövetői kör fogadása szerinti eredmény elérése érdekében és kívánságának megfelelően befolyásolják a mérkőzés végeredményét.[/p]

[p]Mivel az elkövetői kör végül a mérkőzésre nem tette meg a fogadását, ezért a megkeresett játékosok a vesztegetési pénzt a mérkőzés után visszaadták. Sz. György – aki szabadlábon védekezhet – panaszt jelentett be a megalapozott gyanú közlésével szemben, majd élve a hallgatás jogával, megtagadta a vallomástételt.[/p]

[p]A bundaügy a Magyar Labdarúgó Szövetség feljelentése nyomán indult. Az ügyben jelenleg öt gyanúsított van előzetes letartóztatásban, egy lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll, míg a többiek szabadlábon védekeznek.[/p]

Olvasói sztorik