Hírek

Játékvezető-küldés a tizennegyedik fordulóra

A legrutinosabbak már a nyolcadik meccsüket kapják az OTP Bank Ligában.

[subhead]Bognár és Iványi nyolcadszor[/subhead]

[p]A prímet a Vas megyei Bognár Tamás viszi: nyolcadik mérkőzésén fog közreműködni, hiszen az Újpest–Kecskemét meccset kapta. Minden bizonnyal sokkal jobb teljesítményt nyújt majd, mint a tavalyi lengyel játékvezető, aki botrányosan fújt ebben a párosításban. Idén csak az Újpesttel találkozott Bognár: a Honvéd elleni, Bozsik-stadionbeli meccsen szerepelt (2-0).[/p]

[p]Iványi Zoltán a múlt héten Kecskeméten dolgozott, most a Siófok–Ferencváros találkozón fog. Siófokon még nem járt idén, sőt idegenben sem találkozott a Balaton-partiakkal, ám az FTC két vereségén már ott volt: Debrecenben (0-1) és az Albert-stadionban a Haladás ellen (1-2).[/p]

[subhead]Hetedikesek, hárman[/subhead]

[p]Kassai Viktor a Ferencváros–Újpest rangadó után a Debrecen–Honvéd meccsen fúj. Érdekesség, hogy mindkét együttesnek ő vezetett a Videoton legyőzésekor (Honvéd 1-0, Debrecen 2-1)![/p]

[p]Németh Ádám is hetedik alkalommal következik a sorban, ráadásul ő is kap meccset a múlt heti ténykedése után. Ezúttal a Pápa–Videoton találkozón ténykedik. Mindkét csapatnak vezetett már, de egyik együttes sem rúgott még gólt ezeken (Kaposvár–Videoton 2-0, Pápa–Vasas 0-0).[/p]

[p]A chilei Alvaro Miguel Garcia a Pécs–Győr találkozót kapta. Az újonc baranyaiaknak még nem vezetett, de a Győrnek már igen: a paksi kiránduláson ott volt a chilei bíró is (2-1 a kisalföldieknek).[/p]

[subhead]Ketten hatodszor[/subhead]

[p]Farkas Ádámot hatodik alkalommal küldik NB I-es meccsre a szezonban. Ezúttal a Kaposvár–Vasas meccsen vezethet, mindketten újoncok lesznek számára. Veizer Roland a Paks–Zalaegerszeg mérkőzést vezeti majd. Egyik csapattal sem találkozott idén.[/p]

[subhead]Böcskei negyedik alkalommal[/subhead]

[p]Az OTP Bank Liga egyik újonca, Böcskei Balázs, negyedik alkalommal fújhat. Övé a forduló nyitómeccse, a Diósgyőr–Haladás mérkőzés. A hazaiaknak már hozott szerencsét, hiszen a Siófok elleni (2-1) meccsüket ő vezette, a szombathelyiekkel még nem találkozott.[/p]

[subhead]Egy kis statisztika[/subhead]

[p]A legtöbb sárga lap Kassai Viktor kezét hagyta el (39), mögötte jön Iványi Zoltán (38), majd Bognár Tamás (36). Az átlagot tekintve is Kassai vezet (6,5/meccs), Veizer Roland a második (5,8), Berger József (5,5) a harmadik. A legkevesebb sárga lappal Solymosi Péter és Takács János hozza le a találkozókat (3 sárga kártya/meccs).[/p]

[p]Takács János és Berger József állította ki a legtöbb játékost (5), de háromszor villant a piros Kassai Viktornál, Alvaro Miguel Garcianál és Veizer Rolandnál is. Átlagban Berger vezet (1,25 piros kártya/találkozó). A két ifjoncnál, Böcskei Balázsnál és Berke Balázsnál, valamint Radványi Ádámnál és Solymosi Péternél még nem volt kiállítás.[/p]

[p]Legkönnyebben tizenegyeset Iványi Zoltánnál, Kassai Viktornál és Takács Jánosnál lehet elérni, ők már négyszer-négyszer fújtak be tizit. Takács Jánosé a legjobb átlag, 0,8 büntető meccsenként. Radványi Ádám, Solymosi Péter és Vad II István még nem adott tizenegyest.[/p]

Olvasói sztorik