Hírek

„Még ki sem mondtuk, hogy éljen-éljen!”

Palásthy Norbert végre kezdő volt Mezőkövesden, és két gólt lőtt.

[p]A Mezőkövesd-Zsóry 4-4-es döntetlent játszott az Újpest FC B-csapatával az NB II Keleti-csoportjának tízedik fordulójában. Az előző szezonban ezüstérmes együttes a várakozásoknál gyengébben teljesít, ugyanis tíz kör után 16 ponttal mindössze az ötödik helyen áll, míg a listavezető Szolnoknak már 23 pontja van.[/p]

[p]A mérkőzés a borsodiak csatára, Palásthy Norbert számára mégsem a jégkorongos eredményről marad emlékezetes, hanem arról, hogy a Ligakupában és a Magyar Kupában is érdekelt új csapatában most volt először kezdő bajnoki meccsen, s ennek örömére két gólt is szerzett! A harmincéves támadó a Rangadó.hu érdeklődésére mesélt a rendkívül eseménydús mérkőzésről, elmondta, eddig miért csak kevés lehetőséget kapott, és azt is elárulta, hogy ő bizony még bízik a Mezőkövesd feljutásában is![/p]

[iquestion]– Miért most, a tízedik fordulóban volt először kezdő?[/iquestion]
[ianswer]– A bajnoki rajt előtt megsérültem, beszakadt a talpínam, emiatt három hetet ki kellett hagynom, az első és a második fordulóban nem voltam még kész – mesélte a Rangadónak nyilatkozó Palásthy Norbert. – Aztán vártam a lehetőséget, mert a harmadik meccsen már százszázalékos állapotban voltam, nem voltam sérült, de az akkori edzőnk, Huszák Géza úgy érezte, még nem vagyok formában, korainak tartotta, hogy kezdőként lépjek pályára. Utána végig nagyon kevés lehetőséget, csak epizódszerepet kaptam, azzal az indokkal, hogy még nem értem utol magam. Talán le kellett volna mérnie, hogy hol tartok, de erre nem került sor.[/ianswer]

[iquestion]– Az edzőváltással mennyiben változott az ön helyzete?[/iquestion]
[ianswer]– Az új edző, Szabados György bízott bennem, hiszen ismert, korábban ugyanis dolgoztunk együtt Vácon, tehát tudja, mire vagyok képes. Sok kritikát kaptam, amiért nem játszottam, kérdezték, hogy minek szerződtem ide, ha nem is játszom. A trénerünk megadta a lehetőséget, Debrecenben, az egy-nullára elveszített Ligakupa-mérkőzésen. Ez meglehetősen nehéz volt számomra, mert nagyon régen játszottam kilencven percet. Szolnokon nem úgy sikerült az eredmény, ahogyan vártuk, négy-nullára kikaptunk, Szabados György ezért belenyúlt az összeállításba, és eljött az idő, hogy megmutassam, mire vagyok képes! Számomra nagyon fontos, hogy az edzőm bízzon bennem.[/ianswer]
[picture=”431″ title=”Palásthy már dolgozott együtt új edzőjével, Vácon (fotó: vacfc.hu)”]
[iquestion]– Az Újpest B ellen kezdett először, és rögtön eredményes volt![/iquestion]
[ianswer]– Vegyes a kép, mert sajnos nem nyertünk, de lőttem két gólt, és bízom benne, hogy egyre jobb formában leszek. A kezdés előtt az öltözőben azt beszéltük meg, hogy kimegyünk, és egyből rájuk megyünk, megpróbáljuk érvényesíteni, hogy mi vagyunk itthon. Erre mi történt? Még labdába sem értünk, máris megszerezte a vezetőgólt az Újpest… Amikor sikerült egyenlítenünk, a középkezdésből máris gólt kaptunk! Még ki sem mondtuk, hogy éljen-éljen, megint vezettek a vendégek. Úgy kellett játszanunk, hogy mindig vezetett az ellenfél, ráadásul az első félidő közepén egy tizenegyest is kihagytunk. A szünet előtt megint sikerült egyenlítenünk, de a folytatásban három perc alatt ismét kaptunk két gólt! Igazából szerintem az mutatja, hogy a legjobban a csapat tartását, hogy mindezek után is sikerült ledolgoznunk a hátrányt, és döntetlent elérnünk.[/ianswer]

[iquestion]– Annyi eseményt hozott ez a meccs, mint máskor három![/iquestion]
[ianswer]– Négy-négy után volt egy óriási lehetőségünk, de két méterről nem sikerült berúgnunk a labdát! A kapus megkaparintotta, kirúgta, abból pedig az Újpest alakított ki ziccert, de kapufát lőtt, ezután pedig lefújták a meccset! A helyzeteket nézve a vendégek hatból négyet értékesítettek, mi kilencből négyet, tehát a döntetlen reális. A nézők jól szórakoztak, aki nem nekünk szurkolt, az biztosan jól érzete magát, mert fordulatos összecsapás volt. Sajnos nem sikerült megnyernünk.[/ianswer]

[iquestion]– Az új edző irányításával meg fogja mutatni valós tudását a csapat?[/iquestion]
[ianswer]– Azt gondolom, igen! Sokkal többre hivatott a társaság. Azért szerződtem ide, mert a ki nem mondott cél a feljutás volt. Szerintem erre még mindig van esélyünk, annak ellenére, hogy egy kicsit meglógott a Szolnok és a Békéscsaba. Nincsenek akkora különbségek ebben a csoportban, hogy ne lehessen behozni a lemaradásunkat. Ha a télen úgy mehetünk pihenőre, hogy nyílt a küzdelem, akkor tavasszal új fejezetet nyitunk![/ianswer]

[appendixbox][subhead]NB II, Keleti-csoport, 10. forduló[/subhead]

[p][b]Mezőkövesd Zsóry SE — Újpest FC B 4-4[/b] (2-2)[br]
Mezőkövesd, 800 néző. Játékvezető: Veizer[br]
[b]Mezőkövesd:[/b] Szántai – Nagy P. (Enescu, 55.), Lakatos, Elek N., Kaszás – Bogdány, Zováth, Bagi, Jeremiás – Palásthy, Hamar. [b]Edző:[/b] Szabados György[br]
[b]Újpest:[/b] Horváth – Nagy J., Privigyei, Szalai, Petrezselyem – Nagy P., Banai, Popovics, Bognár – Kovács, Zamostny (Kocsis, 83.). [b]Edző:[/b] Szlezák Zoltán[/p]

[p][b]Gólszerzők:[/b] Palásthy (19., 62.), Bogdány (38.), Hamar Á. (70.), illetve Popovics (2.), Szalai (21.), Kovács D. (53.), Bognár I. (56.)[/p][/appendixbox]

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik