Hírek

Haladás: se Kenesei, se Korolovszky…

Nagy valószínűség szerint két rutinos játékosa nélkül lesz kénytelen kiállni a Kaposvár ellen a Haladás

[p]Már a Paks elleni mérkőzést is beszakadt vádlival vállalta Kenesei Krisztián, de a sérülése a héten sem sokat javult. Egyetlen edzésen sem tudott részt venni a rutinos támadó.[/p]

[p]– Sétára is nagyon érzékeny a lábam, ráadásul a fizikai fájdalom mellett az is megvisel, hogy egy hazai találkozót kell kihagynom. Rúghattam idén már győztes gólt a Zalaegerszegnek és nagy motiváció az is, hogy én rúgjam a Haladás kétezredik élvonalbeli találatát! Ám most nagyon szomorú vagyok, mert alig van esély arra, hogy ott legyek a szombati keretben – mondta a rutinos támadó a haladasfc.hu hasábjain.[/p]

[p]Korolovszky Gábor már a múlt héten sem szerepelhetett a szombathelyieknél.[/p]

[p]– A paksiak elleni meccs előtt egy edzésen történt a baj: bevérzett a vádlim, amit szorít, nyom, éget, nagyon fáj – mesélte a vasiak középsővédője. – Vér és víz gyűlt össze a vádlimban. Nagyon lassan gyógyul, és az orvosok szerint nem is lehet gyorsítani a folyamatot. Nem lehet leszívni, nem kaphatok vízhajtót, ugyanis a szervezet azonnali pótlással reagálna erre. Borzalmasan zavar, hogy hazai meccsen fogok hiányozni a csapatból.[/p]

[p]Érdekesség, hogy 1998 gólt ért el a Haladás eddig a 75 éves NB I-es története során, ezért most, a Kaposvári Rákóczi FC ellen esély van a kétezredik találat megszületésére![/p]

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik