Hírek

Magyar csúcstartó a Csákvár csapata!

Párját ritkító veretlenségi csúccsal büszkélkedhet az Aqvital-Publo Csákvár NB III-as együttese.

[p]Immár bő egy évtizede annak, hogy a Dunaferr SE élvonalbeli csapata azzal került be az európai statisztikákba, hogy több mint negyven tétmérkőzésen veretlen maradt. Hazai szinten a legutóbbi csúcsot idén tavasszal a Komárom megyei első osztályú bajnokságot megnyerő, ám az NB III-at nem vállaló Tardos tartotta: ötven meccsen nem talált legyőzőre, aztán az 51. találkozóját elveszítette.[/p]

[p]Ezzel szemben az NB III-as Aqvital-Publo Csákvár immár az 56. veretlenül megvívott tétmérkőzésénél jár, s ez minden bizonnyal magyar rekordnak számít![/p]

[p]– A legutóbbi másfél év alatt értük el ezt a nagyon szép sorozatot, amelyet természetesen minden héten szeretnénk tovább folytatni – nyilatkozta a Fejér megyei Hírlap hasábjain Nyigri Richárd edző. – Büszkék vagyunk rá, de őszintén szólva az öltözőben ez nem téma. Mert a pályán semmit sem ér, ott minden mérkőzést hozni kell. Hogy melyik találkozó volt a legemlékezetesebb ezek közül? Inkább azt mondom erre, hogy az előző megyei egyes bajnokság, ahol az összes, vagyis mind a harminc meccsünket megnyertük. De említhetem a Magyar Kupát is, ahol az MTK II ellen döntetleneztünk, amíg a Ferencváros és a Honvéd második csapatát legyőztük. Köszönhetően a szurkolóinknak is, akik egyre nagyobb létszámban buzdítanak minket itthon és idegenben is, s ez sokat jelent.[/p]

Olvasói sztorik