Hírek

A 209. Ferencváros–Újpest derbi következik

Szombat délután a legnagyobb presztízzsel bíró párharcra, a Ferencváros és az Újpest 209. összecsapására kerül sor az OTP Bank Liga 13. fordulójában.

[p]Az örökmérleg az FTC fölényét mutatja, ugyanis 93 sikere mellett 56 döntetlen és 59 újpesti győzelem született. Az előző idényben a Ferencváros – azt követően, hogy a Szusza Ferenc Stadionban 6-0-ra kikapott – április 1-én hazai környezetben 1-0-ra diadalmaskodott, ezzel pedig egy csaknem hét és fél éves átkot tört meg, ugyanis ezt megelőzően legutóbb 2003. november 29-én tudta legyőzni az újpestieket a bajnokságban – áll az MTI előzetesében.[/p]

[p]A találkozónak külön pikantériája, hogy a rég- és a közelmúlttal ellentétben ezúttal nem a dobogós helyezések valamelyikéért küzdenek a felek, hanem a kiesőzónából menekül mindkét gárda.[/p]
[picture=”1579″ title=”Derbi lesz az Albert Stadionban! (fotó: kicsipest)”]
[p]A forduló pénteken rangadóval indul, ugyanis a harmadik helyen álló újonc Diósgyőr a negyedik Budapest Honvédhoz látogat. A címvédő Videotonra is nehéz feladat vár, a székesfehérvári együttes – amely múlt héten nagy meglepetésre otthon kikapott a Kecskeméttől – ahhoz a Győrhöz látogat, amely az előző fordulóban elbukta a listavezető Debrecen elleni csúcsrangadót. A veretlen hajdúságiak ezúttal az újonc Pécs otthonában szerepelnek.[/p]

[appendixbox][p][b]A 13. forduló programja[/b][br]
[i]Október 21. péntek[/i][br]
Budapest Honvéd – Diósgyőri VTK, 18 óra[br]
[i]Október 22. szombat[/i][br]
Ferencváros – Újpest FC, 15 óra[br]
Vasas-Híd – MVM Paksi FC, 15 óra[br]
Zalaegerszegi TE FC – FGSZ Siófok, 17 óra[br]
Haladás Sopron Bank – Kaposvári Rákóczi FC, 17 óra[br]
Kecskeméti TE-Ereco – Lombard Pápa Termál FC, 17:30[br]
[i]Október 23. vasárnap[/i][br]
Győri ETO FC – Videoton FC, 16 óra[br]
Pécsi MFC – Debreceni VSC-TEVA, 18 óra[/p][/appendixbox]

[p][b]A tabella[/b][br]
1. Debrecen 32 pont (28-8)[br]
2. Győr 28 pont (21-9)[br]
3. Diósgyőr 21 pont (20-15)[br]
4. Honvéd 20 pont (23-15)[br]
5. Videoton 20 pont (17-9)[br]
6. Kecskemét 19 pont (20-16)[br]
7. Pécs 19 pont (18-23)[br]
8. Paks 17 pont (25-27)[br]
9. Pápa 15 pont (12-13)[br]
10. Haladás 14 pont (14-19)[br]
11. Siófok 12 pont (9-10)[br]
12. Vasas 12 pont (12-16)[br]
13. Újpest 11 pont (17-21)[br]
14. Kaposvár 10 pont (16-22)[br]
15. Ferencváros 8 pont (8-15)[br]
16. Zalaegerszeg 3 pont (9-31)[/p]

[appendixbox][p][b]A góllövőlista élmezőnye[/b][br]
10 gólos: Danilo (Honvéd), Perics (Kaposvár)[br]
9 gólos: Coulibaly (Debrecen)[br]
7 gólos: Böde (Paks)[br]
6 gólos: Alves (Videoton), Rajczi (Újpest)[br]
5 gólos: Bódi (Debrecen), Marics (Pápa), Melczer (Siófok), Seydi (Diósgyőr), Vayer (Paks)[br]
4 gólos: Budovinszky (Diósgyőr), Dudás (Győr), Horváth Zs. (Pécs), Kulcsár T. (Debrecen), Luque (Diósgyőr), Nagy O. (Pécs)[br]
3 gólos: Alekszidze (Győr), Bartha (Paks), Foxi (Kecskemét), Gyurcsó (Kecskemét), Kamber (Zalaegerszeg), Kenesei (Haladás), Lencse (Kecskemét), Németh N. (Honvéd), Trajkovics (Győr), Völgyi (Győr), Vujovics (Haladás)[/p][/appendixbox]

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik