[p]A nagyon jókor jött pápai győzelem után a játékosok Détári Lajos szakmai igazgató vezetésével a Hungaroringen található Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum meghívására egy tesztvezetésen vettek részt, és a tanpályán a csapatot Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója fogadta. Természetesen azonnal fellángolt a versenyszellem, és mindenki igyekezett a maximumot nyújtani a vezetéstechnikai bajnokságon. A csapatépítő versengést végül Mark Otten nyerte meg, míg Fitos László lett a második, illetve Zsivóczky Norbert a harmadik.[/p]
[p]Az FTC gyémántfokozatú főtámogatója, a Groupama Garancia Biztosító Zrt. meghívta a játékosokat és az edzőket, hogy csapatépítés céljából vegyenek részt a Hungaroringen található tanpályán, egy vezetéstechnikai kurzuson, ahol kipróbálhatják vezetői tudásukat extrém körülmények között is.[/p]
[picture=”1565″ title=”A rendhagyó felkészülés helyszíne”]
[p]Már a tanpályára való kiérkezéskor lelkesek voltak, és a rövid elméleti felkészítést követően mindenki teljes erőbedobással állt neki a feladatok teljesítésének. A hidraulikusan működtetett rántópad nagyon népszerű volt a játékosok körében, ahol az autó hátsó tengelyét egy váratlan irányba megrántotta a pad, és a vezetőnek korrigálni kellett úgy, hogy az autó ne pördüljön meg, hanem irányban maradjon. Ebben a kategóriában Maróti Béla bizonyult a legjobbnak.[/p]
[p]A klasszikus szlalom-gyakorlat — változó kiosztású akadályok között csúszósról jól tapadó aszfaltra és fordítva, amely egy szakaszon nehezítve van eső függönnyel is —, amelyet időre kellett a játékosoknak teljesíteni, szintén nagy sikert aratott. Itt már vérre ment a küzdelem, és a hetes döntőbe végül Fitos László, Józsi György, Balog Zoltán, Zsivóczky Norbert, Homma Kazuo, Martin Klein és Mark Otten került.[/p]
[p]Détári Lajos szakmai igazgató sem vonta ki magát a feladatok teljesítése alól, és a korábbi világválogatott játékos Nagy Tamás vezetőedzővel egyetemben éppen hogy lemaradt a fináléról.[/p]
[picture=”1567″ title=”Détári Lajos nem jutott döntőbe!”]
[p]— A nagy derbi előtt pont egy ilyen hangulatjavító, csapatépítő programra volt szükségünk. Nagyon köszönjük a meghívást, mindenki nagyon jól érezte magát. A játékosok teljesítményével elégedett vagyok, és bízom abban, hogy hasonló nyerni akarással lépnek majd pályára szombaton is. Ahogy látom a fiúk elszántságát, a győzelmen kívül más eredményt el sem tudok képzelni az Újpest elleni rangadón — jelentette ki Détári.[/p]
[p]A fináléban a játékosok foggal-körömmel küzdöttek a rántópados és szlalom-pályán a végső győzelemért, amit végül szétlövést követően Mark Otten nyerte meg Fitos László előtt.[/p]
[p]— Nyolc éve van jogosítványom, de eddig akárhova vetett a sorsom eddig pályafutásom során, ilyen vezetéstechnikai centrumban még nem vezethettem. Büszke vagyok a győzelmemre, és úgy érzem, a csapat is és én is egy sikerszériába kerültünk, így nem lehet kétséges, hogy a koronát szombaton, az Újpest elleni győzelemmel tesszük fel sorozatunkra — mondta a díjkiosztót követően a boldog Otten, aki bizonyította, a focipálya mellett a tanpályán is nyerő a holland iskola.[/p]
[picture=”1566″ title=”Mark Otten (középen) bizonyult a legjobbnak!”]