[p]A vádlottak társaikkal közösen, körülbelül tizenöten érkeztek Nyíregyházára, hogy együtt szurkoljanak a Szeged drukkereivel a nyíregyháziak ellen, október 8-án. A meccs előtt egyikük a kerítésen belül kiabáló hazai szurkolókat heccelte, majd egy sörösüveget bedobott, ami széttört, a másik pedig a vádirat szerint egy borosüveget dobott el, ami a földön tört darabokra. Egyik sem talált el senkit. Az intézkedő rendőrök azonnal kiemelték a két fiút a tömegből és előállították őket.[/p]
[p]A vád nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette. Az egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető cselekmény tárgyalására több tanút idéztek be, akik elmondták, az események egy részét nem láthatták, mert nem voltak a vádlottak közvetlen közelében, másrészt a garázsok takarásában sem lehetett pontosan látni, ki mit tett. Azt mindannyian elmondták, hogy az egyik vádlott nem fogott a kezében semmit. A rendőrök határozottan felismerték a két dobálót, és vallomásukban megerősítették, hogy az egyik dobálást látták, a másik esetben a drukkernél volt egy üveg, aztán az repült, és széttört a földön, eközben ők az előállítással foglalkoztak.[/p]
[p]A körülmények mérlegelése után a bíróság úgy döntött, hogy mindkét vádlott bűnös az ellene felhozott vádpontban. Az első rendű vádlott büntetése 1 év 6 hónapos börtön szabadságvesztés, esetében figyelembe vette a bíróság, hogy korábban már volt hasonló cselekményért próbára bocsátva. A másodrendű vádlott büntetése 1 év börtön, amiknek végrehajtását 2 évre felfüggesztették. Az ítéleteket az ügyész tudomásul vette, első rendű vádlott és védője enyhítésért, másodrendű vádlott és védője felmentésért fellebbezett, így egyik ítélet sem emelkedett jogerőre.[/p]