Hírek

Hazai sanszok

A Sundsvalltól és az Eintracht Frankfurttól egyaránt három pontot várunk.

[subhead]Sundsvall-Angelholms 1![/subhead]
[p]Rangadót rendeznek a svéd másodosztályban: a 2. Sundsvall a 3. Angelholms együttesét látja vendégül a 27. fordulóban. A 2. pozíció egyenes feljutást ér, a 3. hely viszont osztályozót jelent… A tét tehát hatalmas, hiszen amely gárda nyer, nagy lépést tesz az élvonal felé…[/p]
[p]Az Atvidabergs 51 ponttal vezet, 2. a Sundsvall 49, 3. az Angelholms ugyancsak 49 egységgel. Az egymás elleni mérkőzésük után már csak három ütközet lesz hátra, tehát ezen a pénteken este tényleg a lét a tét! [/p]
[p]Nézzük a Sundsvallt, amely 49 pontjából 28-at gyűjtött saját közönsége előtt (8-4-1, csak az Assyriska nyert nála még áprilisban). A formája meggyőző, legutóbbi hat fordulóban veretlen maradt, és gyűjtött 14 pontot (4-2-0). A sorsolása nem könnyű, hiszen élcsapatokkal kell még megmérkőznie októberben… Tehát hazai pályán a legfőbb rivális ellen nem hibázhatnak a fiúk! [/p]
[p]Az Angelholms is 49 pontos, ám idegenben eredményesebb, mint odahaza (8-2-3). Viszont kissé szeszélyesen produkál mostanság a társaság: az elmúlt hónapban négy fellépésen mindössze 4 egységet gyűjtött be. Egy meccset húzott be ebben a periódusban, azt éppen a listavezető Atvidabergs ellenében, kétszer azonban elcsúszott. [/p]
[p]A vendégeknek könnyebb a sorsolásuk, mint aktuális riválisuknak, tehát az utolsó három fordulóban több pontot gyűjthetnek legfőbb vetélytársuknál. [/p]
[p]Tavasszal iksz lett fordított felállásban, korábban pedig nagyjából kiegyenlített a mérleg a Sundsvall és az Angelholms között. [/p]
[p]Azt gondoljuk, hogy a hazaiak lendületben vannak, ráadásul otthon nem nagyon ismernek könyörületet. Ennek megfelelően a Sundsvall sikerével kalkulálunk a rangadón. Tippünk tehát: 1![/p]

[subhead]Eintracht Frankfurt-Union Berlin 1! +2,5![/subhead]
[p]A hétfői sikeren felbuzdulva ismét a frankfurtiak mellett tesszük le a voksunkat! Az “áldozat” a kisebbik berlini alakulat lesz; emellett várunk gólokat is a meccsen, legalább hármat! [/p]

[picture=”1364″ title=”Gekas remek formában van, ontja a gólokat mostanság” float=”right” type=”normal”]

[p]A 10. fordulót rendezik a Bundesliga II.-ben, és a tavaly még élvonalban szereplő Eintracht egyelőre a 3., osztályozós helyen áll 19 egységgel. Még veretlenek Gekasék (5-4-0), ám otthon nem túl meggyőzősek (1-3-0). Azonban az elmúlt hetekben nagyon összekapták magukat Armin Veh tanítványai, hiszen a Cottbus-i pontszerzés után két 4-1-es sikert arattak a fiúk. Előbb a Rostockot otthon, majd a Drezdát idegenben verte rommá a társaság 4-1-re. [/p]
[p]Az Union Berlin a középmezőnyben tanyázik, jelenleg a 8. helyen áll, 9 fellépésén 14 pontig jutott. Idegenben azonban gyengécske a társaság (0-2-2, Duisburgban és a másik frankfurti együttesnél csent pontot, Drezdában és Münchenben alaposan leverték).[/p]
[p]Formájukra épp e kettősség jellemző: otthon jól nyomják, idegenben pedig ijedt nyusziként teljesítenek. A múlt héten az Aachent legyőzték saját közönségük előtt. [/p]
[p]Az elmúlt években egy kupameccsen futottak össze a felek, akkor az Eintracht diadalmaskodott a fővárosban. Most sem gondoljuk, hogy az Union pontot tudna szerezni a Commerzbank-Arenában! Nyernek a hazaiak, szerintünk esik három találat is, a bátrabban még talán a hendis hazait is behúzhatják! [/p]

[appendixbox][p][b]Andrew kolléga ma Anglia mélyebb bugyraiban kutat gólok után[/b][/p][/appendixbox]
[subhead]Macclesfield – Swindon, over 2.5 gól @ 1.85[/subhead]
[p][i][b]Labdarúgás: Angol League Two 2011/2012[/b][/i][br]
[i]Dátum: 2011-09-30 20:45 CET[/i][/p]

[p]Habár már esélyem sincs hogy a havi tippverseny élmezőnyébe kerüljek, azért a mai napra sem hagyom ki a tippelési lehetőséget. Az angol harmadik vonalból választottam egy találkozót (azaz a League 2-ből), méghozzá a Macclesfield és a Swindon Town összecsapását. Az idény első felében Angliában nem igazán éri meg győztesre fogadni a meccseken, gólokra azonban annál inkább, pláne az alsóbb osztályokban. Az erre a mérkőzésre adott over odds pedig meglepően magas, habár a tegnap kínált értékhez képest már alacsonyabb.[/p]
[p]A Macclesfield lesz a vendéglátó akik 10 fordulót követően nem állnak túl fényesen: jelenleg a 18. helyen tanyáznak 11 megszerzett pontjukkal. Bár még korai bármit is mondani, az szinte biztos, hogy idén sem küzd majd a League One-ba kerülésért a gárda. 3-2-5 mérlegük nem túl jó, ehhez képest elfogadható a 12:12 gólarányuk, tehát meccsenként átlagosan betalálnak legalább egyszer az ellenfél kapujába, ugyanakkor kapnak is gólt/gólokat a 90 percek alatt. Legutóbb a Plymouth otthonában szenvedtek 0:2-es vereséget Gary Simpson fiai, előtte azonban a Northampton gárdáját meglepően könnyedén intézték el odahaza 3:1 arányban. Ben Tomlinson a gárda gólfelelőse, aki már 5 találatnál jár a szezonban. Tavaly a Macclesfield a középmezőny végében zárt, méghozzá a 15. helyen. Védelmük akkor sem volt túl hatékony, hiszen a 46 meccs alatt 73 alkalommal kapitulált. 2,87-es gólátlagot produkált a társaság a tavalyi évben, most is hasonló várható tőlük az eddig látottak alapján.[/p]
[picture=”1365″ float=”left” type=”normal”]
[p]A vendég pedig az a Swindon, akik 10 fordulót követően a 10. helyen állnak. Nem játszottak még döntetlent, hiszen 5 alkalommal győztek és szintén 5 alkalommal szenvedtek vereséget. Legutóbb a Barnet csapatát küldték haza egy négyessel. 17:10 gólarányuk jónak mondható: a védelem hibákra kényszeríthető, de a támadók teszik a dolgukat és lövik a gólokat. A Swindon tavaly kizuhant a League One mezőnyéből, miután 41 ponttal az utolsó helyen zárt. Akkor 2,65 gólos átlagot produkáltak a srácok.
A mesterük pedig a híres Paolo Di Canio (gondolom egyetlen futballbarátnak sem kell különösebben bemutatni), s idén egyértelmű cél a feljutás. Erre reális esélye van az eddig látottak alapján a csapatnak, persze csak akkor ha minden meccset komolyan vesznek, ugyanis az élmezőny biztosan sűrű lesz majd a végelszámoláskor.[/p]
[p]A két csapat egymás ellen két alkalommal meccselt, legutóbb 2007. januárjában, amikor 2:0 arányban győzött odahaza a Swindon Town csapata. Előtte 2006. decemberében találkoztak, akkor a Macclesfield pályáján 2:1-re győztek a hazaiak. Az említett két találkozó a League Two keretei közt zajlott, s most újra egymásnak feszülhetnek a felek.[/p]
[p]Ami biztos, hogy a két csapat ellentétes célokért küzd: a hazaiak stabil középmezőnyös csapattá kívánnak válni, míg a Swindon vissza szeretne jutni egy osztállyal feljebb. A mai meccs szorosnak ígérkezik, de mindenképp várok 3-4 gólt ezen a meccsen![/p]
[p][b]Tipp: over 2,5 gól.[/b][/p]

Olvasói sztorik