Hírek

Megfelelő szabályozás kell a fogadásokban

Csakis egy szabályozott piac veheti fel a harcot az illegális fogadások elleni küzdelemben.

[p]A többi között erről beszélt Antonio Costanzo, az Európai Sportbiztonsági Szövetség tanácstagja, aki kedden a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap székházában tartott előadást azon a szimpóziumon, amelyet a Magyar Sportújságíró Szövetség szervezett – tudósít az MTI.[/p]

[p]– A német bundabotrány kapcsán kiderült, hogy az érintettek azért mentek az ázsiai piacra, mert az gyakorlatilag ellenőrizhetetlen, így a lebukás veszélye is jóval kisebb – mondta Costanzo. Az ESSA-t a 2005-ös Hoyzer-ügy után hozták létre, a szervezet 16 fogadóirodával áll szerződésben, akikkel folyamatosan megosztják az információkat.[/p]

[p]– Amennyiben egy adott eseményre gyanús fogadásokat kötnek, akkor értesítik egymást a partnereink, és adott esetben leállítják a fogadásokat. 2010-ben 7,5 millió fogadásból 85 figyelmeztetés érkezett be hozzánk, ezek közül négy volt valós. Sokan mondják, hogy ez bizony kevés, de akik bundáznak, annak nem érdekük, hogy egy ellenőrzött rendszeren belül tegyék mindezt – jelezte Costanza.[/p]

[p]Hozzátette: az ESSA nemrég egy programot indított el, ezen belül sportolókat oktatnak a fogadásokkal kapcsolatban.[/p]

[p]– Nagyon sokszor előfordul, hogy egy-egy sportoló nincs is teljesen tisztában azzal, miket mondhat, de néha azt sem tudják, hogy olyan eseményekre nem is fogadhatnának, amelyen ők is részt vesznek – mondta.[/p]

[p]Costanzo szerint így a szabályozás, az oktatás, a kontroll és a büntetés lehet a négy fő alappillér az illegális fogadásokkal szembeni harcban.[/p]

[p]A szimpóziumon felszólalt Gianni Merlo, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség elnöke is, aki kiemelte, hogy az illegális fogadások rendkívül komoly veszélyt jelentenek a sportra, ez ellen pedig egyesült erővel kell küzdenie minden sportújságírónak.[/p]

[p]– Nekünk a sport örök értékeit kell megvédenünk. A nyilvánosság segíthet a korrupció elleni harcban, a mi helyzetünk lehetővé teszi, hogy felhívjuk a figyelmet az adódó problémákra. A sport összeomlása rengeteg ember jövőjét veszélyeztetné. Ugyanakkor legyünk pozitívak, hiszen a sport továbbra is a társadalom egyik legtisztább része – vélekedett.[/p]

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.