Hírek

Mediterrán rangadó!

Nagyon bízunk a Napoliban, mint ahogy abban is, hogy a Portsmouth-Peterborough meccsen eljutnak három gólig a felek...

[subhead]Napoli-Villareal 1![/subhead]
[p]Egy déli csemegével indítjuk mai elemzésünket: a Bajnokok Ligája keddi napján talján-hispán párharcot rendeznek a San Paolo Stadionban, és szerintünk bizony a halványkékek otthon tartják mindhárom pontot![/p]
[p]Kiváló meccset várunk a Napoli-Villareal párharctól. Az olasz gárda a milánói együttesek mögött a 3. helyen végzett tavaly a Serie A-ban. A klubvezetés nem elégedett meg a tavalyi bronzéremmel, és az idén újra a dobogót célozta meg csapatával, lehetőleg egy fokkal feljebb lépve… És erre esélyesnek is tartjuk Cavaniékat. A nyáron rendesen beerősített Walter Mazzarri alakulata: minden csapatrészbe érkezett egy-egy klasszis. A bajnokságot jól is kezdte a társaság, hiszen idegenben a Cesenát, majd otthon a Milant is elverték a fiúk, ám ezt követően becsúszott egy vereség Veronában (Chievo 1-0), majd a hét végén nem bírtak Cannavaroék saját közönségük előtt a Fiorentinával sem (0-0). A BL-ben eddig egy fellépésen van túl a brigád: a Manchester City otthonából sikerült pontot csenni (1-1). [/p]
[p]A Villareal tavaly a 4. helyen zárt a la Ligában a Barca-Real-Valencia trió mögött. A sárga tengeralattjáró az Odense ellen vívta ki a főtáblára jutást: Dániában 1-0-ra kikaptak Rossiék, az El Madrigalban azonban kivégezték ellenfelüket a fiúk (3-0). A csoportban már egy találkozót lejátszottak Caniék: a Bayern simán nyert Spanyolországban 2-0-ra. [/p]
[p]Juan Carlos Garrido együttese egyébként nem kezdett jól a bajnokságban: 5 meccsen 5 pontig jutottak a sárgák (1-2-2), így most a 14. pozícióban tanyáznak. Ugyanakkor biztató a formájuk, hiszen a Mallorca legyőzését követően pontot hoztak Bilbaóból is. [/p]
[p]A rutin mindenképpen a vendégek mellett szól, hiszen a hispán alakulat már többször is megmérette magát a legrangosabb európai kupasorozat főtábláján. Ugyanakkor azt gondoljuk, hogy az olasz együttes jelen állapotában jobb csapat a Vilalrealnál, és félelmetes szurkolótábora előtt megszerzi első győzelmét a csoportban; egy lépést téve a továbbjutás felé…[/p]

[subhead]Portsmouth-Peterborough +2,5![/subhead]
[p]Gólparádéval számolunk a Fratton Parkban, pontosabban abban bízunk, hogy a csapatok legalább három találatig eljutnak a Championship soros mérkőzésén. [/p]

[picture=”1344″ title=”A Fratton Parkban ma három góllal számolunk!”]

[p]Két középcsapat feszül egymásnak kedden este a Fratton Parkban: a 14. kékek vendége a 11. helyezett lesz, és valamiért mi abban gondolkodunk, hogy lesznek gólok ezen az estén. A Pompey eddig nem szerepel valami fényesen, 8 fellépésén 9 pontig jutott (2-2-3), otthon 2-1-1-es sort összehozva. Eddig saját közönsége előtt még nem játszott +2,5-ös mérkőzést, amely valljuk be, igencsak meglepő, hiszen a támadósora azért nem rossz a délieknek. Benjani, Huseklepp és Kanu egyaránt minőséget képvisel, tehát az eddig lőtt 8 gól igencsak gyenge produktum. A legutóbbi fellépésükön örömet szereztek a szurkolóknak, ugyanis Huseklepp 94. percben szerzett góljával sikerült két vállra fektetni a tavaly még Premier League-ás Blackpoolt (1-0). [/p]
[p]A Peterborough újonc a ligában, és eddig egészen jól teljesítenek a fiúk. Darren Ferguson alakulata a 11. jelenleg, 8 ütközetben 10 pontig jutottak el a fiúk (3-1-4). Idegenben viszont nagyon nem megy Bennettéknek: egy iksz (Millwall) és más semmi, pontosabban három zakó. legutóbb éppen a West Ham Kalapálta el őket, hogy stílszerűen fogalmazzunk. A Peterborough hajlamos belemenni a nyílt játékba, ezt bizonyítja 14-11-es gólaránya; igaz, a találatai felét az Ipswich egymaga kapta (7-1).[/p]
[p]Megérzésünkre hagyatkozunk: érzésünk szerint a két csapat nekiront egymásnak, jó eséllyel otthon maradnak a pontok, ám mi inkább a gólokra megyünk rá. Húzzuk be a +2,5-ös opciót, amely nem fizet rosszul (1,75)! [/p]

[appendixbox][p][b]Andrew barátunk ma az angol harmadik vonalban kalandozik[/b][/p][/appendixbox]
[subhead]Wycombe – Preston, over 2.5 gól @ 1.88[/subhead]
[p][i][b]Labdarúgás: Angol League One 2011/2012[/b][/i][br]
[i]Dátum: 2011-09-27 20:45 CET[/i][/p]

[p]”Isten hozott a League One-ban” – mondhatná a ma este hazai pályán szereplő Wycombe Wanderers csapata a Chamiponshipből tavaly kiesett Preston North End gárdájának. Azonban ez sem teljesen állja meg a helyét, ugyanis a házigazdák is új divízióba kerültek, csak nekik a feljutás sikerült a tavalyi szezonban a League Two-ból. Nos, érdekes meccs lesz ez divízió két “újoncával”, meglátjuk mi sül ki belőle.[/p]
[p]A Wycombe 9 meccsen van túl eddig, s bizony úgy fest: kemény kihívás lesz megőrizni a tagságot, hiszen 8 pontjukkal mindössze a 20. helyen tanyáznak. 2-2-5 mérlegük meglehetősen gyenge szezonkezdetről árulkodik, mindössze 6 gólt sikerült összehozniuk, ellenben már 12 kapottnál tart a társaság. Odahaza eddig a Scunthorpe (1:1), a Brendford (0:1), a Bury (0:2) és a Sheffield Utd. (1:0) voltak az eddigi ellenfelei. Minden meccs tehát under lett, ez azonban előbb-utóbb (reményeim szerint ma) megszakad. Tavaly remekül teljesített a gárda egy osztállyal lejjebb, hiszen 80 pontot szerezve a 3. helyen zártak, így egyenes ágon tudtak szintet lépni. 2,59-es meccsenkénti gólátlagot produkált a társaság ekkor, a legtöbb meccsük 3 gólosra sikeredett.[/p]
[p]A mai ellenfél pedig a tavalyi Championship kieső Preston csapata, akik idén egyértelmű célt tűztek ki maguk elé: visszajutni! Ennek megfelelően teljesít a csapat, hiszen 8 meccs alatt 19 pontot szereztek, s ezzel a 5. helyen állnak. Ráadásul meccshátrányban vannak az első 4 helyezetthez képes, így akár még a dobogóra is felkerülhetnek a mai meccset követően. Egyetlen vereségüket még a nyitó fordulóban szenvedték el a Colchester ellenében (2:4), azóta viszont menetelnek, hiszen 6 győzelem mellett egy döntetlent értek el. 17:10-es gólarányuk azonban arról tanúskodik, hogy minden meccsen vannak hibák a védelemben, ám a góllövés nem okoz problémát a támadó alakulatnak. Phil Brown együttesében Neil Mellor immáron 5 gólnál tart, ám mellette a többi támadó is eredményesnek mondható (a 19 esztendős Proctor két gólnál tart, míg a kanadai Hume is két gólt szerzett eddig). Emellett a középpálya is szépen kiveszi részét a gólgyártásból, egyelőre meglehetősen egységes és összeszokott csapat képét mutatják a srácok. A tavalyi szezonban nem igazán illett a gárda a Championship-be, ennek megfelelően ki is estek, miután a 22. pozícióban zártak. Jellemzőek voltak a gólos meccsek a Preston tavalyi teljesítményére, ezt mutatja 2,89-es gólátlaguk is.[/p]
[p]Végül akkor nézzük meg az eddigi egymás elleni mérleget: a két csapat eddig 10 alkalommal randevúzott, főként a League One keretei belül. Eddig 5 alkalommal zárult a meccs Preston sikerrel, 4-szer remiztek a csapatok, míg a Wycombe csapata összesen egy győzelmet számlálhat. 24 találat esett ezalatt a 10 találkozó alatt, legutóbb ebben a felállásban 1999. augusztus végén 1:1-el zárult a 90 perc. Egyébként sem mostanában találkoztak a csapatok, hiszen az utolsó meccsükön a Preston pályaválasztása mellett zajlott még 2000. január 22-én.
Nos, itt az idő az újabb megmérettetésre: a két csapat ellentétes célokért harcol, ennek megfelelően vendég győzelmet várok, ám a gól benne van a hazai alakulatban is, a Preston pedig reményeim szerint legalább 2-3 gólig eljut.[/p]
[p][b]Tipp: over 2,5 gól.[/b][/p]
[picture=”1347″]

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.