Hírek

Mostanában nem lesz teljes a keret

Továbbra is számos hiányzója van a sereghajtó Zalaegerszegnek.

[p]A legrégebb óta Darko Pavicsevics nem állhat a szakmai stáb rendelkezésére. A csatár jelenleg még otthon tartózkodik, rendszeres kezelésekre jár, gyógyulgat, várhatóan rövid időn belül visszatér – írja a klub honlapja.[/p]

[p]A Ferencváros ellni meccs során Roguy Meye bordatörést szenvedett. Kovács Gergőnek a lába fájt, aztán hétfőn kiderült, hogy kezdődő tüszős mandulagyulladása is van. Hasonló a helyzet, mint ami korábban Kambernél volt. Kovács II Gábor hajlítóizom-húzódással bajlódik. Normál esetben tíz nap a gyógyulás.[/p]

[p]Az viszont pozitívum, hogy Varga Róbert állapota már szépen javul, s bár vérömleny van a bokáján, de ez napról-napra egyre inkább felszívódik, így rövidesen együtt edzhet a többiekkel.[/p]

[p]A zalaiakkal kapcsolatos hír, miszerint eldőlt, hogy Molnár Balázsnak van hazai és külföldi lehetősége is, így biztosan nem tért vissza a ZTE-hez. Az átigazolási határidő utolsó napján bontotta fel szerződését a szombathelyi Haladásnál. A volt válogatott középpályás jelenleg is Zalaegerszegen él, s egyelőre nem tudja, hol folytatja pályafutását.[/p]

Olvasói sztorik