Hírek

Urbányival tárgyalnak Kecskeméten

Urbányi István lehet a Kecskeméti Labdarúgó Akadémia igazgatója.

[p]Rózsa Pál, a Kecskeméti TE főtulajdonosa a Petőfi Népe című napilap érdeklődésére elmondta, tárgyal Urbányi Istvánnal, a Kecskeméti Labdarúgó Akadémia igazgatói posztjának betöltéséről.[/p]

[p]Az alföldiekkel kapcsolatos hír, hogy Francis Litsingi fegyelmi vétséget követett el azzal, hogy nem érkezett vissza időben a KTE-hez a kongói válogatottból, ennek megfelelően a büntetése sem marad el. Azt viszont nem hozzák nyilvánosságra, hogy milyen mértékű lesz.[/p]

[p]A szintén napokat késő Kethevoama Foxi esetében még vizsgálódnak, mert a közép-afrikai szövetségtől múlt hét hétfőn kaptak egy faxot, miszerint számítanak rá a szerdai edzőmeccsen is, akkor, amikor a Kecskemét a Ligakupában játszott az Újpest ellen. Hiába azonban a fax, ezzel nincs elintézve az ügy. Foxit ugyanis előzetesen csak a szeptember 3-4-i hétvégére kérték ki a klubtól. Az esetet valószínűleg jelzik a nemzetközi szövetség, a FIFA illetékes szervének – írja a kesport.hu.[/p]

Olvasói sztorik