Hírek

Győzelemmel kezdtek a Regionális Bajnokságban

A magyar U20-válogatott 3-1-re nyert Szerbia ellen az Alpok-Adria Kupa utódjaként elindított Regionális Bajnokságban.
Regionális Bajnokság, U20
Magyarország – Szerbia 3-1 (2-0)
Kecskemét, 300 néző. Játékvezető: Bukovec (szlovén)
Magyarország: Jova (Nacsa, a szünetben) – Baráth B., Izing, Kelemen, Farkas M. (Farkas A., a szünetben) – Windecker (Banai, 65.), Szakály A., Nyilas (Magos, 65.) – Skriba (Vermes, 76.), Kovács I. (Oláh M., 92.) – Ugrai (Vólent, 76.). Szövetségi edző: Róth Antal
Gólszerzők: Kovács I. (5.), Nyilas (7.), Baráth B. (54.), illetve Szavkovics (82.)

[p]A magyarok két gyors góllal megnyugtató előnyre tettek szert a kecskeméti találkozó elején. Az ötödik percben Skriba Máté két védőt is lerázott magáról a vendégek tizenhatosán belül, majd a remek ütemben érkező Kovács Istvánt hozta játékba, aki nyolc méterről a kapura lőtt. A labda a keresztlécet is érintve vágódott a hálóba – tudósít az MLSZ honlapja.[/p]

[p]Két perccel később egy labdaszerzés után Ugrai Roland a Skribától kapott labdával indította a leshatáron kilépő Nyilas Eleket, aki tíz méterről helyezett a jobb sarokba. Bár az első félidőben egy-két alkalommal Jova Levente kapusnak is akadt dolga, nagyobb helyzetek a mieink előtt adódtak: előbb Nyilas nyolcméteres fejese tévesztett kevéssel célt, majd Kovács István 12 méteres lövését követően kellett nagyot védenie a szerbek kapusának.[/p]
[picture=”1226″ title=”fotó: mlsz.hu”]
[p]A fordulás után növelte előnyét a magyar válogatott, az 55. percben Skriba szöglete után Baráth Botond hét méterről védhetetlenül fejelt a szerb kapuba. Ezt követően Magos Mátyás révén két ígéretes gólhelyzetet is kialakított válogatottunk, ezek azonban kimaradtak. Az utolsó tíz percben a szerbek magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak, és megszerezték a szépítő találatot: egy magyar szöglet után indított kontra végén Mile Sankovics lépett ki senkitől sem zavartatva, és tíz méterről a kapu bal oldalába lőtt.[/p]

[p]Három perccel később közel járt második góljához a szerb csapat, a Sankovics buktatásáért megítélt büntetőt Caosics nagy erővel lőtte a kapu jobb oldala felé, ám Nacsa Péter látványos mozdulattal hárított, így újabb találat nem született, a mieink 3-1-re megnyerték a mérkőzést.[/p]

[p]Bár a mérkőzésen a szerbek némileg többet birtokolták a labdát, helyzetekig – az utolsó tíz perctől eltekintve – nem jutottak el, végig a magyarok akarata érvényesült. Válogatottunk a labdaszerzések után indított gyors támadásokból több kecsegtető lehetőséget is kidolgozott, ezekből hármat értékesített is, és végül teljesen megérdemelt győzelmet aratott.[/p]
[picture=”1227″ title=”fotó: mlsz.hu”]
[p]– Ma rendkívül fegyelmezett játékunk jó helyzetkihasználással is párosult, és a koncentrációnak győzelem lett az eredménye. Természetesen játékban még jelentősen javulnunk kell ahhoz, hogy a nemzetközi mezőnyben hosszú távon is sikeres legyen a csapat, de a szerbek kétgólos legyőzése önmagában is kiváló eredmény, és jó alap lehet a folytatáshoz – értékelt a mérkőzést követően Róth Antal szövetségi edző.[/p]

Olvasói sztorik