[p]Tóth Balázs 1981-ben született Ózdon. A helyi csapatban ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, majd miután elmúlt 18 éves, Székesfehérvárra került a Videotonhoz. Néhány nappal a 19. születésnapja előtt, 2000 szeptemberében mutatkozott be az élvonalban. Összesen 115 NB I-es mérkőzésen szerepelt a fehérváriaknál, ezalatt 15 gólt szerzett. 2004 novemberében játszotta eddigi utolsó bajnokiját a Videotonban.[/p]
[picture=”1213″ title=”Tóth Balázs hét év után visszatért (fotó: vidi.hu)”]
[p]2005 és 2007 között Törökországban játszott Tóth, előbb a Malatyaspor majd pedig a Kayseri Erciyesspor csapatában. Innen Belgiumba vezetett az útja, a KRC Genk labdarúgója lett 2007-ben. Az elmúlt szezonban kölcsönben Hollandiában játszott a Venlóban. A nyáron szerződést bontott Belgiumban, és végül a Videotont választotta, ahova három évre írt alá.[/p]
[p]Tóth a válogatottban 2004-ben mutatkozott be, még a Videoton játékosaként. Eddig 34 alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban, legutóbb 2010 nyarán Anglia ellen játszott a magyar válogatottban.[/p]
[p]– A döntésemet nagyban befolyásolta az a profi munka, ami a klubnál jelenleg zajlik – nyilatkozta Tóth Balázs.[/p]