Hírek

Lencse László kölcsönben Kecskeméten

Rangadó
Rangadó

2011. 08. 31. 11:57

Eldőlt, hogy Lencse László a Kecskemét csapatában folytatja a szezont.

[p]A Videoton FC Gyurcsó Ádám után a 23 éves csatárt, Lencse Lászlót is kölcsönadta a Kecskemétnek. Szerda délelőtt megegyezett egymással a két klub, a játékos, valamint a játékos érdekeit képviselő iroda, így minden akadály elhárult az elől, hogy Lencse a bajnokság hátralévő részében kölcsönben Kecskeméten folytassa pályafutását. A fiatal támadó akár már szerdán, a Szolnoki MÁV FC elleni Ligakupa-mérkőzésen bemutatkozhat az alföldiek színeiben.[/p]
[picture=”1061″ title=”Lencse László Kecskemétre költözik (fotó: vidi.hu)”]
[p]Lencse Győrből került az MTK-hoz. 18 évesen gólkirálya lett az U19-es kiemelt bajnokságnak 2006-ban. Egy évvel később Hrepka Ádám külföldre igazolása miatt került a felnőtt keretbe, 2008 tavaszán tagja volt a bajnokcsapatnak. A következő idényben már főként a felnőtt csapatnál számoltak vele. Huszonkét mérkőzésen lépett pályára az első osztályban, és három gólt rúgott. A 2009–2010-es szezonban az őszi idény során kilenc gólt szerzett tizennégy mérkőzésen. A bajnokság szünetében, az átigazolási időszakban sokáig úgy volt, hogy az izraeli Maccabi Haifához igazol, de végül a Videoton játékosa lett.[/p]

[p]2006 óta tagja a különböző korosztályos válogatottaknak. Előbb az U19-csapatban, majd az Egervári Sándor által irányított U21-gárdában szerepelt.[/p]

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Croatian national football team members ride an open-roof coach in Zagreb International Airport on July 16, 2018 after their return from the FIFA World Cup 2018 in Russia in Zagreb International Airport on July 16, 2018.   / AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.