Hírek

Détári készen áll a feladatra!

Az FTC új szakmai igazgatója örül a lehetőségnek, és nem ígérget.

[p]Détári Lajos szakmai igazgatóként irányítja a jövőben a Ferencváros csapatát, s ő felel az eredményekért az együttesnél, amelynél a vezetőedző Nagy Tamás maradt – írja az MTI.[/p]

[p]– Nagyon örülök ennek a lehetőségnek, úgy gondolom, negyvennyolc évesen készen állok a feladatra – nyilatkozta a játékosként 61-szeres válogatott Détári, aki a klub keddi rendkívüli sajtótájékoztatóján írta alá szezon végéig szóló szerződését. – Nem szeretek ígérgetni, a munkában hiszek. Minél több pontot kell szereznünk, aztán meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.[/p]

[p]Orosz Pál, a futballcsapatot működtető cég vezérigazgatója Détárival kapcsolatban kijelentette, hogy az eredményekért teljes mértékben őt terheli a felelősség. Hozzátette: a csapat jelenlegi helyzetében fontos, hogy egy példaértékű játékos-múlttal rendelkező személy irányítsa a munkát.[/p]
[picture=”1043″ title=”Détári Lajos irányít a Ferencvárosnál (fotó: hajravecses.hu)”]
[p]– Igyekszem segíteni majd a munkát, remélem, hamar összehangolódunk – mondta a vezetőedző Nagy Tamás, akinek érvényben maradt korábbi, 2013. június 30-ig szóló szerződése az FTC-vel.[/p]

[p]A korábban Prukner László mellett másodedzőként dolgozó Nagy az augusztus 16-án lemondott Prukner helyét vette át, és azóta megbízott vezetőedzőként ült a kispadon. Irányításával két bajnokit játszott a gárda, ám hazai környezetben a Haladástól, a Puskás Ferenc Stadionban pedig a Vasastól kapott ki. A Ferencváros nyeretlenül, a 14. helyen áll az OTP Bank Ligában.[/p]

Olvasói sztorik