Hírek

Maynard a Honvéd ellen bemutatkozhat

Kelvin Maynard nyáron érkezett a Kecskeméti TE csapatához, ám de sérülése miatt eddig nem játszhatott az OTP Bank Ligában.

[p]A holland védő eddig otthon pihent, most azonban kész arra, hogy pályára léphessen. A 24 éves játékos a felkészülés során szenvedett combsérülést, amit hazájában pihent ki. Bő egy hete tért vissza Kecskemétre és azóta szerepet kapott a KTE II – Szolnok Magyar Kupa-mérkőzésen is, amelyet végigjátszott, előtte pedig a Pécs elleni bajnokin már a kispadra ültette Tomiszlav Szivics vezetőedző. A játékos egyre jobb állapotban van, és könnyen lehet, hogy be is mutatkozhat a hétvégén a Budapest Honvéd ellen.[/p]

[appendixbox][p][b]Igor Pisanjuk Kanadában gyógyul[/b][/p]
[p]A korábban a Ferencvárosban és Szolnokon is futballozó Igor Pisanjuk június közepén írt alá egy plusz egyéves szerződést a Kecskeméti TE csapatával. A fiatal labdarúgó azonban még nem játszhatott az alföldi együttesben. A KTE hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint jelenleg Kanadában tartózkodik, ahol rehabilitációs kezeléseken vesz részt. Egyelőre nem tudni, mikorra várható az ukrán-kanadai kettős állampolgár visszaérkezése.[/p][/appendixbox]

Olvasói sztorik