Hírek

Teltház várható Debrecenben

A jegyek körülbelül 75 százaléka elővételben elkelt az OTP Bank Liga vasárnapi Debrecen–Videoton rangadójára.

[p]Mindez azt jelenti, hogy teltházat, tízezer nézőt várnak a Nagyerdőbe a legutóbbi két bajnok összecsapására – mondta a hajdúsági klub illetékese szombaton az MTI-nek.[/p]
[p]
Kaló Anikó tájékoztatása szerint a debreceni pénztárakba került mintegy hatezer jegyből több mint négyezer kelt el péntek estig, de szombaton és vasárnap is kaphatók lesznek a belépők. A DVSC-TEVA-nak jelenleg közel háromezer bérletese van, míg a vendégszurkolók hétszáz jegyet kaptak. A Videoton vezetői pénteken éppen a vendégszektorba szóló jegyek szerintük magas, kétezer forintos ára miatt fegyelmi eljárás megindítását kezdeményezték az MLSZ-nél a debreceni klub ellen. A hajdúságiak erre reagálva közölték, hogy a hivatkozott szabályt nem sértették meg.[/p]

Olvasói sztorik