Hírek

ETO: három új sérült játékos

Rangadó
Rangadó

2011. 08. 09. 10:26

Simon Ádám többszörös bokasérülést, közte szalagszakadást szenvedett.

[p]A Győri ETO FC csapata álomrajtot vett az idei bajnokságban, hiszen eddig valamennyi mérkőzését megnyerte, és 12 ponttal a harmadik helyen áll a táblázaton. Legutóbb a Siófok otthonában nyertek a kisalföldiek, a győzelem azonban áldozatokkal is járt – írja a nyugatmagyar.hu.[/p]

[p]Két középpályás, Ji-Paraná és Nikola Trajkovic rúgást kapott a lábára, mindkettejüket le kellett cserélni. Ultrahangos és röntgenvizsgálattal állapítják meg náluk a pontos diagnózist, majd utána a terápiát. A szombati mérkőzésen szintén kényszerűségből korán lecserélt Simon Ádám többszörös bokasérülést, közte szalagszakadást szenvedett. Ő leghamarabb két hét múlva kezdheti meg a rehabilitációs edzéseket.[/p]

[p]A korábban hasonló sérülésen átesett Nicolas Ceolin a gyógyulásnak most éppen ebben a fázisában van. Takács Ákos combsérülése miatt hagyta ki a siófoki meccset, rá már mindenképpen számíthat a Vasas ellen Csertői Aurél vezetőedző. Dudás Ádám játéka viszont még kétséges, de van rá remény, hogy belső térdszalag-húzódása rendbe jön a hétvégéig.[/p]

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

A picture taken on July 11, 2018 shows a saleswoman making the shop window with a Cristiano Ronaldo's Juventus jersey in a shop in downtown Turin.
Portuguese football superstar transfer from Real Madrid to Italy's Juventus was announced on July 10.  / AFP PHOTO / Isabella Bonotto
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.