Hírek

Visszatekintő a negyedik fordulóra

Túl vagyunk a negyedik körön is az OTP Bank Ligában. Tüntetések már voltak, edzőváltás még nem. Azonban érik az utóbbi is.

[subhead]Gólok[/subhead]

[p]Ha a múlt héten elég komoly visszaesésről számolhattunk be, akkor most még inkább! A múlt heti 18 gól egyharmada elveszett erre a körre, azaz mindössze 12 találat született. Leírni is fájdalmasan kevés: másfél gól meccsenként. A Budapest Honvéd négy góljával toronymagasan kiemelkedett a forduló csapatai közül, ráadásul immár három egymást követő meccsen vitte véghez ezt a bravúrt. Hét csapat rúgott legalább egy gólt, kilenc pedig egyet sem![/p]

[p]Az Újpest továbbra is az egyetlen csapat, amelyik még nem talált be az ellenfél kapujába az új szezonban. A Honvéd rúgta eddig a legtöbb gólt, tizenhármat, mögötte a Debrecen áll kilenc góllal. A legjobb gólarányé a Honvédé (+9), a hajdúságiak ebben az összevetésben is második helyezettek (+7). A kapott góloknál a ZTE ugrott az élre (12), majd a Vasas (11) jön. E két csapaté a legrosszabb gólarány is: –10 a zalaiaké, –8 az angyalföldieké.[/p]

[p]A gólokban leggazdagabb meccset -–sorozatban harmadszor egymás után – a Honvéd produkálta: 4-0 a ZTE otthonában. A Debrecen–Vasas 5-2 továbbra is vezeti a gólgazdagsági listát. A Pápa a Győrrel együtt a legkevesebb találatot (egyet-egyet) kapta. Goran Maric első meccse volt a hétvégi, amin nem rúgott gólt, ennek ellenére a Pápa támadója négy találattal vezeti a góllövőlistát. Csatlakozott mellé Danilo, aki négy tizenegyes-góllal vétette észre magát. Érdekes kérdés, hogy vajon mi történik akkor, ha az első fordulóban Hajdú Norbert berúgja a büntetőt a Győr ellen? A háromgólosok hárman vannak: a pécsi Horváth Zsolt, a kaposvári Milan Perics és a debreceni Adamo Coulibaly. Itt egyértelmű az idegenlégiós-dominancia.[/p]
[picture=”796″ title=”Danilo, a tizenegyes-király! (fotó: honvedfc.hu)”]
[subhead]Péntek, szombat, vasárnap vs. 1, X, 2[/subhead]

[p]A bajnokságban először voltak jobbak az idegenben játszó együttesek. Két találkozón született hazai siker (Pápa–Kaposvár 1-0, Videoton–Diósgyőr 2-0), öt idegenbeli győzelem (ZTE–Honvéd 0-4, FTC–PMFC 0-1, Siófok–Győr 0-1, Újpest–Paks 0-2, Kecskemét–Debrecen 0-1), míg egy meccs végződött döntetlenre (Vasas–Haladás 0-0). Ahogy azt megszokhattuk, az összes forduló egy döntetlent hozott eddig, így volt ez most is, de ez volt az idény első gólnélküli meccse. Összesítésben a hazai pálya vezet: 31 meccsen 16 hazai győzelem, 4 döntetlen és 11 idegenbeli siker született a négy forduló alatt. Pénteken ebben a fordulóban négy gól esett, szombaton szintén négy (átlagban egy), és vasárnap is négy (átlagban 1.25). Az eddigi legjobb átlagú nap továbbra is az első forduló péntekje volt, hét találattal.[/p]

[subhead]Lapok[/subhead]

[p]A sárga lapokban a múlt heti csúcsot (39) nem értük el, 36-ig jutottak a játékvezetők a kiosztásban. Ez 4.5 sárga lapot jelent átlagosan, mérkőzésenként. Viszont mindössze egy játékos kapott piros lapot: a debreceni Adamo Coulibaly. A legtöbb lapot az Albert Flórián-stadionban osztották ki, nyolcat; négy-négy elosztásban. A Videoton–Diósgyőr meccsen nem kellett a zsebébe nyúlnia a bírónak. A Pápa és a ZTE 12-12 sárga lappal áll az élen, 11-et gyűjtött eddig a Pécs. A Debrecen és a Videoton messze leszakadva a legsportszerűbbek, két-két sárga lappal. Két piros lapot szedett be eddig a Haladás, a Vasas és a DVTK, kilenc csapatból még nem volt kiállítás.[/p]

[subhead]Érdekességek, szériák[/subhead]

[p]A Honvéd mindegyik találkozóján kapott tizenegyest, a négy meccsen összesen ötöt! Ebből egyet kihagyott (ki is kapott), de az utóbbi négyet értékesítette, és nyert is. Harmadszor egymás után rúgtak négy gólt, ez a legpompásabb sorozat az OTP Bank Ligában. Az első félidőben négy gól esett, a másodikban nyolc. Ismét a Honvédot kell kiemelni: az első félidőt eddig mindig megnyerte, a DVSC és a Pápa pedig nem kapott gólt ebben a periódusban. A második játékrészben a Pécs mérlege százszázalékos, a Győr pedig még nem kapott gólt.[/p]

[p]Először szerzett pontot és nem kapott gólt a Vasas és a Haladás. A Diósgyőr három, az FTC, a Vasas, a Haladás, az Újpest és a ZTE négy meccs óta nem nyert. A Honvéd zsinórban harmadik meccsén diadalmaskodott. Három forduló után négy csapat állt még pont nélkül, ez a Vasas–Haladás döntetlennek kettőre csökkent. Az Újpest és a ZTE egyelőre nem szerzett még pontot, a Győr, Debrecen, Pécs hármas pedig továbbra is uralja az OTP Bank Ligát.[/p]

Olvasói sztorik