Hírek

A Ferencváros nem vállalja az NB I-et

Az FTC teremlabdarúgó-csapatának vezetősége hivatalos közleményben tudtatta, hogy nem nyújtják be nevezésüket az NB I-be.

[p]Az első kitűzött időpontra a meglévő papírokat a vezetőség beadta, időhúzásképpen, de a végleges hiánypótlást a mai nappal nem tette meg. A vezetőség döntése alapján a csapat a következő szezonban az NB II-ben folytatja a versenyzést.[/p]

[p][b]Az előzetes indoklás[/b] (amit a jövőben részletesen is kifejtenek) [b]a következő:[/b][br]
1. Játékosok tisztázatlan eligazolási szándéka[br]
2. Az edző távozása[br]
3. Az első két pont miatt a vezetőség úgy döntött, hogy új alapokra helyezi a csapat irányítását, és újra építkezik, ahogyan azt négy éve megtette[br]
4. Legfontosabb célok: utánpótlás-nevelés, és onnan a felnőtt csapatba kerülés, aminek legfontosabb eleme a sikerélmény, amit csak hosszútávon tudnak biztosítani és elérni. Ennek első állomása az NB II.[/p]

[p]Természetesen az FTC teremlabdarúgó-csapatának vezetői nehezen hozták meg ezt a döntést, de bíznak abban, hogy a jövőben valóban a legmegfelelőbb emberekkel veszik körbe magunkat. Tisztában vannak azzal, hogy súlyos döntést hoztak, de biztosak benne, hogy a lehető legjobbat…[/p]

Olvasói sztorik