Hírek

Végh Zoltán a Ferencvárosban!

Rangadó
Rangadó

2011. 08. 01. 10:36

A Ferencváros csapatában folytatja pályafutását a negyvenéves kapus, Végh Zoltán.

[p]Az élvonalbeli meccsszámok tekintetében csúcstartó (569) hálóőrt a nyáron küldte el a Vasas. Az FTC-nél összetett feladat vár rá, mert egyrészt a felnőtt keret tagja lesz, másrészt az utánpótlás területén fog dolgozni, a fiataloknál lesz edző – írja a pepsifoci.hu.[/p]

[p]Élvonalbeli pályafutását Veszprémben kezdte, ahonnan Győrbe igazolt. Elsőszámú kapusként négy évet töltött a kisalföldi városban, majd külföldre igazolt, ahol azonban csak évet maradt. Hazatérve megfordult a BVSC-ben és a Vasasban is, 2000-ben pedig az MTK-hoz szerződött. Két idényt kölcsönben a Videoton csapatánál töltött. 2003-ban visszatért az MTK-ba, ahol állandó tagja volt a kezdőcsapatnak, még csapatkapitány is volt. 2009-ben hat egymást követő MTK-s idény után Újpestre szerződött, majd két héttel később kölcsönadták a Vasasnak.[/p]
[picture=”555″ title=”Végh Zoltán visszatér! (fotó: hatharom.hu)”]
[p]A válogatottban 1991 decemberében, Salvador ellen debütált. Összesen 25 mérkőzésen szerepelt. A magyar labdarúgók közül egyedülálló módon nyolc szövetségi kapitány idejében is pályára lépett a válogatottban, de csak Verebes József és Várhidi Péter válogatottjában volt kezdőember. Utolsó meccsét 2007 júniusában, Norvégia ellen játszotta.[/p]

[p]A Ferencvárosnál a szezon eddig mérkőzésein a szlovén Marko Ranilovic védett, de többször is komoly hibát vétett. Helyettese, a mindössze 19 éves Jova Levente eddig nem jutott lehetőséghez.[/p]

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.