Hírek

67 játékos az U21-válogatottban

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége elfogadta az U21-válogatottat irányító Róth Antal szövetégi edző első féléves beszámolóját.

[p]A csapat idén nyolc mérkőzésen négyszer győzött, egy döntetlen mellett háromszor szenvedett vereséget, összesített gólkülönbsége 14-10. A korábbi eredmények alapján (ebbe az U19-korosztály eredményei is beleszámítanak) az U21-válogatott a 23. helyen áll az európai rangsorban, ennek megfelelően a harmadik kalapból sorsolták az Európa-bajnoki selejtezőkre, az olasz, a török, az ír, és a liechtensteini együttes mellé. A selejtezősorozat szeptember 1-én kezdődik – írja az MLSZ honlapja.[/p]
[picture=”642″ title=”Bravúr kell a továbbjutáshoz (fotó: legiosaink.blog.hu)”]
[p]Róth Antal beszámolt arról, hogy eddig 67 játékosnak adott lehetőséget az U21-csapatban, közülük azonban csupán hét olyan labdarúgó van, aki az előző szezonban ősszel és tavasszal is rendszeres játéklehetőséget kapott élvonalbeli klubcsapatában, vagyis a bajnokik legalább ötven százalékán pályára lépett.[/p]

[p]A szövetségi edző kiemelte: az elmúlt hónapokban minden tárgyi feltétel adott volt a zökkenőmentes munkához, a szakmai stáb az eltervezett programokat maradéktalanul meg tudta valósítani. Róth Antal hozzáfűzte, hogy a válogatott egész évben bírta a klubok támogatását, ami rendkívül fontos, e nélkül ugyanis a hazai felkészülési mérkőzéseket nem lehetett volna megtartani. Az Európa-bajnoki selejtező kapcsán a szakvezető elmondta: a válogatottnak bravúros teljesítményre lesz szüksége ahhoz, hogy versenyben legyen a csoport favoritjaival.[/p]

Olvasói sztorik