Hírek

Hendis hazai!

A holland gárda tetemes előnyre tehet szert a román riválisával szemben.

[subhead]Twente-Vaslui (0-1) 1![/subhead]
[p]A BL-selejtezőben a holland második helyezett a román harmadik helyezettel került szembe. Itt érdemes egy kis magyarázatot hozzáfűzni az előzmények miatt, ugyanis a 2. Temesvárt visszasorolták a 3. vonalba, így a bronzérmes alakulat indulhatott a BL-ben.[/p]
[p]No de térjünk a lényegre, ugyanis szerintünk a Twente akát kettővel is elverheti aktuális ellenfelét, így tulajdonképpen biztos előny tudatában utazhat majd Keletre. Mert az enschedei alakulatot igencsak jó csapatnak tartjuk: a válogatott futballistákkal telitűzdelt társulat tavaly egy hajszállal maradt le a bajnoki címről (az Ajax-szal szemben maradt alul), ám így is ragyogóan teljesített. 12-4-1-es hazai sort produkált, amely azért mindenképpen megsüvegelendő. A felkészülési időszakban a Galatasarayt, a Fenert és a Gentet is elverte a piros-fehér csapat, tehát jó előjelekkel várhatja első tétmeccsét a társulat.[/p]
A vászlói együttes tavaly a 3. helyen zárt, az idén azonban csúnya vereséggel nyitott: a bukaresti Rapid gázolt át rajta (3-0). Idegenben a tavalyi szezonban sem brillíroztak a fiúk (6-7-4), ám azért ez durva nyitány volt. Szerintünk a holland túrán sem jár jobban a csapat, azaz egyértelmű Twente-sikert várunk a kedd esti ütközettől! Tippünk hazai, akár hendis győzelem!

[appendixbox][p]És akkor néhány tipp még mára: a Crewe-Derby barátságos meccsen lesz 3 gól, mint ahogy az AGOVV-Vitesse és az Emmen-Zwolle összecsapáson is.. [/p][/appendixbox]

Olvasói sztorik