Hírek

Gólok és vendégsiker?

Az utolsó a listavezetőt látja vendégül.

Start-Molde x2! Mindkét csapat szerez gólt!
[p]Kristiansandba hivatalos a listavezető pénteken kora este, ahol a Sor Arénában szerintünk mindkét fél betalál majd, emellett meglepődnénk, ha az utolsó elverné a bajnokjelöltet.[/p]
A Start a 16. a bajnokságban, 16 fellépésen 14 pontig jutottak mindössze. Otthon még csak valamennyire teljesítenek a fiúk (3-2-3), ám a túrákon pocsékul nyomják (1-0-7). A gólarányuk 23-31, a Sor Arénában pedig 18-14. Azért ebből az derül ki, hogy nem feltétlenül óvatos csapat a Start… Ami a gárda formáját illeti, hát, ha azt mondjuk, hogy pocsék, akkor egy cseppet sem túloztunk. Az elmúlt öt bajnokin egy iksz, és más semmi… No, azért a kupában továbbjutott a brigád, ám ha tartja bajnoki formáját, akkor könnyen búcsút inthet a társaság az élvonalnak. Helyzete azonban még nem reménytelen, ugyanis egy sikerrel előzhet, akár három helyet is.
Térjünk át a Moldéra, amely az első a bajnokságban 16 fordulót követően. 32 pont szerepel a neve mellett, előnye a dobogón tanyázókkal szemben 3, illetve 6 egység; igaz, mind a Tromsö, mind pedig a Stormgodset egy találkozóval kevesebbet játszott nála. A brigád idegenben 4-1-3-as sort hozott össze. A formája parádés, hiszen legutóbbi három meccsét úgy nyerte meg, hogy közben tíz gólt rúgott. Az elmúlt két alkalommal ebben a felállásban döntetlen született. Ami még feltűnt, kedves sporttársak, hogy általában gólgazdag összecsapások voltak a Start-Molde meccsek. Most is ezt érezzük, tehát egyfelől mindkét fél vélhetően betalál, emellett a +2,5 is adható, no és 2x-ben el kell mennie ennek a történetnek!

Olvasói sztorik