Hírek

Idegenben a továbbjutásért

Mindhárom magyar csapat idegenbeli visszavágón próbálja kiharcolni a továbbjutást csütörtökön, az Európa Liga-selejtező 2. fordulójából.

[p]Az első meccsen 2-1-re nyert a Ferencváros a norvég Aalesund ellen, a múlt héten. Egyformán 1-1-re végzett Paks és Kecskemét, mégpedig a szintén norvég Tromsö, illetve a kazah Aktobe ellen – írja az MTI.[/p]

[p]Prukner László, a fővárosiak vezetőedzője szerint a fegyelmezett játék lehet a siker titka.[/p]

[p]– Nem szabad olyan helyzetet teremtenünk, hogy pontrúgásokkal veszélyeztessenek a norvégok, az első mérkőzésen is ilyen szituációból kaptunk gólt, fegyelmezetten kell játszanunk – mondta az FTC mestere a csapat honlapján, hozzátéve ugyanakkor, hogy a műfüves pálya gondot okozhat tanítványainak. – Erre nem lehet felkészülni. Kedd délelőtt ugyan Budaörsön, speciális talajon edzettünk, de egyetlen tréning nem elég ahhoz, hogy megszokjuk ezt a felületet.[/p]

[p]A bajnoki ezüstérmes Paks és a Magyar Kupa-győztes Kecskemét éppen egymás ellen játszott az NB I hétvégi első fordulójában, s a meccs a tolnaiak 3-2-es sikerével zárult. Most egyformán bravúrra lenne szükségük a továbblépéshez.[/p]
[picture=”483″ title=”A Kecskemét van a legnehezebb helyzetben (fotó: MTI)”]
[p]– Felkészültünk, bár a sorozatmeccsek miatt nem sok időnk volt erre – mondta a klub honlapján Kis Károly, a paksiak mestere. – A Tromsö játékosai már az első meccsen bizonyították, hogy erősek, gyorsak, és a klasszikus skandináv stílus mellett képesek a kombinatív játékra is. Ahhoz, hogy meglegyen a bravúr, száz százalékot kell nyújtanunk, mindenkinek a tudása legjavát kell adnia. Fontos, hogy ne legyen olyan periódus a mérkőzésen, amikor ők uralják a játékot, illetve minél kevesebb ilyen szakasz legyen.[/p]

[p]A legnehezebb helyzetben talán a Kecskemét van, amely egyrészt egy több ezer kilométeres utazás után lép pályára Kazahsztánban, másrészt várhatóan rekkenő hőség és fanatikus helyi drukkerek várnak rá, a háromórás időeltolódásról már nem is beszélve. Az együttes játékosai szerint a legfontosabb az, hogy a találkozó első húsz percét átvészeljék kapott gól nélkül, s ha ez sikerül, talán meglehet a továbbjutás.[/p]

[p]A múlt pénteki sorsolás alapján a Ferencváros a litván Suduva és a svéd Elfsborg párharcának győztesével, a Paks a skót Heartsszal, a Kecskemét pedig az orosz Alanyija Vlagyikavkazzal mérkőzhetne a harmadik selejtezőkörben.[/p]

[p][b]A magyar csapatok programja[/b] (csütörtök)[br]
Aktobe (kazah)–Kecskemét 17 óra (az első mérkőzésen 1-1)[br]
Aalesund (norvég)–Ferencváros 19 óra (1-2)[br]
Tromsö (norvég)–MVM Paks 19 óra (1-1)[/p]

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik