Hírek

Tartja a lépést a Molde

Győzelme esetén élen marad a hazai alakulat.

[subhead]Molde-Haugesund 1![/subhead]A listavezető fogadja a 10. helyezettet a norvég bajnokság 16. fordulójában. Nem érzünk meglepetést, és akkor még finoman fogalmaztunk… A Molde remekel az idén: 15 fellépést követően 29 egységgel vezeti a tabellát, ráadásul otthon, az Aker Stadionban nagyon jól tolják Dioufék! 5-1-1-es sort produkáltak, egyedül a Rosenborgtól kaptak ki, de annak is immár több mint két hónapja. Legutóbbi négy hazai fellépésüket egyaránt behúzták. Gólarányuk saját közönségük előtt 19-10, tehát nem kímélik az ellenfeleket. Jó formát is mutatnak a fiúk, hiszen két győztes meccsből érkeznek a mai találkozóra.
[p]Az ellenfél nem kezdett rosszul, ám elsősorban gyenge idegenbeli mutatójának “köszönhetően” visszacsúszott a tabellán. Most már csak a 10., 20 pontos, amelyből vendégségben csak hármat sikerült szerezni (A Rosenborgot verte korábban). A találatok sem nagyon jönnek vendégségben, legalábbis a 3-15-ös gólarány ezt bizonyítja. Két idegenbeli vereséget követően július elején az Oddot megverték odahaza, így stabilizálták helyüket a középmezőnyben.
Az egymás elleni mérleg totális Molde fölényt mutat: hét meccsből 6 Molde diadal, az egyetlen Haugesund győzelem azonban épp az idén májusban született meg.[/p][p]A visszavágás vágya is fűti majd a moldei legényeket, akik jó eséllyel elverik majd a túrázni utáló vendégeket. Tippünk: 1! [/p]

Olvasói sztorik