Hírek

Újra történelmet írna a Kecskemét

Első nemzetközi kupamérkőzésére készül az idén százéves Kecskeméti TE csapata.

[p]Az alföldiek nehéz ellenfelet kaptak, de talán összejöhet a bravúr a kazah Aktobe ellen. A KTE-Ereco 2008-ban jutott fel a magyar bajnokság élvonalába. A város 97 éve várt a pillanatra, a kecskemétiek meglehetősen szorongó focidrukkerei ugyanis meglehetősen nehezen viselték, hogy a legnagyobb megye székhelye még nem képviseltette magát az NB I-ben. Ez korábban Bács-Kiskun megyéből a Stadler FC-nek, valamint a Tiszakécskének sikerült – írja a sport24.hu.[/p]

[p]A szerb Tomiszlav Szivics vezetőedző azonban az élvonalba vezette KTE-t, nem is akárhogyan, hiszen az egykoron még Zoran Kunticcsal is együtt focizó tréner irányításával, a Ferencvárost több mint tíz ponttal megelőzve lett az NB II Keleti-csoportjának bajnoka a gárda. A csapat két tulajdonosa, Rózsa Pál és Versegi János, valamint a város vezetése, élén Zombor Gábor polgármesterrel, akkor azt mondta, a távlati cél nem más, minthogy a KTE kilépjen a nemzetközi kupaporondra. Nos, ez végül hamarabb sikerült a vártnál.[/p]
[picture=”471″ title=”Bravúrra készülnek e kecskemétiek (fotó: elsoosztaly.hu)”]
[p]A Kecskemét a Magyar Kupa megnyerésével jutott ki Európába, és azt sem lehet mondani, hogy véletlenül botladozott el a Videoton elleni fináléig, hiszen a sorozatban búcsúztatta a Zalaegerszeget, a Siófokot és a címvédő Debrecent is. A fináléban a már bajnok Videoton volt a legyőzött ellenfél: a KTE 3-2-re nyert Foxi triplájával.[/p]

[p]A Kecskemét felkészülése nem volt zökkenőmentes, igaz, a játékoskeretben nem történtek jelentős változások. Érkezett a kapusposztra Németh Gábor a Vasastól, a holland Kelvin Maynard (sérülése miatt még nem szerepelhet), Igor Pisanjuk, a Honvédtól Jovica Stokic, a Videotontól kölcsönben Gyurcsó Ádám és a ZTE-től visszarendelt Simon Attila. Maradt Mohl Dávid és egyelőre Foxi is, akit európai klubok figyelnek, csakúgy, mint Cristian Ebalát.[/p]

[p]Az első tétmeccs nem sikerült a csapatnak, a Szuperkupa-mérkőzésen a Videoton győzött a Széktói-stadionban, André Alves góljával, 1-0 arányban. Tomiszlav Szivics a meccs után azonban elmondta, örült annak, hogy csapata szervezett játékot nyújtott.[/p]

[p]A mérkőzésen megsérült Tököli Attila, akiről még nem lehet tudni, képes-e pályára lépni csütörtökön este a 4700 főt (ez az ülőhelyek száma) befogadó stadionban, amelyet fel is újítottak az UEFA előírásainak megfelelően a kazahok elleni találkozóra.[/p]

[p]A kazah Barcelona! Így hívja Szivics mester a hazája bajnokságában jelenleg harmadik helyen álló riválist. A sokpasszos játékot eredményesség kíséri, igaz, kevés gól születik általában az Aktobe meccsein. Nemrégiben a listavezető Lokomotiv Astana ellen 0-0-t játszott Kazahsztánban.[/p]

[p]A játékoskeretben találkozhatunk Trinidad és Tobagói, szerb, bosnyák és szenegáli focistával, a csapatkapitány a szerb Vladimir Dilas. Vladimir Muhanov vezetőedző 2008 óta irányítja a csapatot. Nem is akármilyen rutinnal bír az Aktobe a nemzetközi porondon a 2005 óta a kazah bajnokságban a második helynél rosszabb pozícióban nem végző csapat.[/p]
[picture=”472″ title=”Rutinos nemzetközi szereplő az Aktobe (fotó: uefa.com)”]
[p]Tavaly a Macabi-Tel Aviv ejtette ki őket a Bajnokok Ligája-selejtezőben, de csak 3-2-es összesítéssel. Az Európa Liga csoportköréről egyetlen góllal maradtak le, a holland AZ Alkmaar nagyon megizzadt ellenük.[/p]

[p]Tomiszlav Szivics szerint a csapat felkészült a kazahokból, és 150 százalékon pörög majd az esti találkozón. A kazahok edzője szerint a kecskemétiek szervezett, masszív csapat, amelyben Tököli Attila a legveszélyesebb.[/p]

[p]A találkozóra szerdáig már elfogyott ezerötszáz jegy, alighanem telt ház várja a csapatokat csütörtökön, a nyár talán legmelegebb napján, 20 óra 15 perctől. Legyen melegük a kazahoknak is![/p]

Olvasói sztorik