Hírek

Eseménydús szombat Újpesten

Két edzőmeccset játszott és egy montenegrói középpályást igazolt szombaton az Újpest FC.

[p]Az Újpest keretében második vonala előtt a Kecskemétet fogadta. A csapatok kétszer 25 perces, majd egy 30 perces harmadot játszottak a nagy hőségre való tekintettel. Az alföldiek között leginkább azok jutottak szóhoz, akik a pénteki Szuperkupa-mérkőzésen nem, vagy keveset játszottak. Rajczi Péter duplájával és Szabó Bence góljával már 3-0-ra vezetett a házigazda, amely azonban a vége felé cseréket hajtott végre, és a saját maga által diktált iramot nem tudta tartani. Az egyéni hibákat az ellenfél jobb koncentrációval kihasználta, így a vége 4-3-as kecskeméti győzelem lett – tudósít a klub hivatalos honlapja.[/p]

[p]Délután a dunaszerdahelyi FK DAC 1904 csapatát fogadta az Újpest. Balogh Balázs és Kabát Péter góljával már a 25. percben 2-0-ra vezetett a házigazda, de ezúttal sem tudta megtartani vezetését, ezúttal döntetlennel zárt (2-2).[/p]

[p]Mészöly Géza vezetőedző szerint mindkét meccsen komoly egyéni hibák okozták az előny elherdálását. A tréner hangsúlyozta, a keretek kialakításánál az volt a fő szempont, hogy mindenki a lehető legtöbb időt töltse a pályán, minél nagyobb meccsterhelést kapva.[/p]

[p]– Azzal kell kezdenem, hogy a rekkenő hőség ellenére is nagyon profin álltak a játékosok a Kecskemét elleni meccshez – részletezte a szakvezető. – Nagy iramban kezdtünk, ezt bizonyítják a szép gólok is. Mindenki küzdött, hajtott, de a mérkőzés második felében, sőt inkább a harmadik harmadában inkább csak a labdajáratásra törekedtek a srácok. Sajnos, egyéni hibáinkat könyörtelenül kihasználta az ellenfél, és hiába volt meccslabdánk 3-3-nál, a lehetőségünk kimaradt, majd érvényesült a futball alaptörvénye, azaz az ellenfél szerezte a győztes gólt. Nyilvánvalóan még egy edzőmeccsen sem kellemes 3-0-ról veszíteni, még akkor sem, ha ezúttal sokat jelentett, hogy az ellenfél sokkal több játékost cserélt, mint mi, és a végére lényegesen frissebb volt.[/p]

[p]A második, Dunajska Streda elleni meccs forgatókönyve majdnem hasonló volt: gyors vezetés után az ellenfélnek ezúttal csak az egyenlítés sikerült.[/p]

[p]– A második meccsen hasonlóan jó első félidőt produkáltunk, mint a Kecskemét ellen – vélekedett Mészöly Géza. – Mivel a mai nap arról szólt, hogy lehetőleg mindenki teljes mérkőzésterhelést kapjon, és mindenkinek a lábában legyen meccs, akkor sem változtattunk, amikor indokolt lett volna. Éppen ezért az eredményességet tekintve döntő faktor volt, hogy keveset cseréltünk, és a második meccsen Zamostnyt leszámítva olyan játékosok jöttek be, akik már korábban játszottak. Ezúttal is több egyéni hibát követtünk el, a fiataloknak meg kell tanulniuk a felnőtt futballt, és érezniük kell azt, hogy minden elvesztett párharcnak vagy rossz passznak következménye lehet. Nem vagyok bosszús, látjuk a hibáinkat, amelyek kijavítására még van egy hetünk. Hasznos volt ez a két mérkőzés.[/p]
[picture=”401″ title=”Rajczi Péter duplázott a Kecskemét ellen (fotó: ujpestfc.hu)”]
[p]A vezetőedző elmondta azt is, hogy a mérkőzés után javasolta a montenegrói Darko Markovics szerződtetését.[/p]

[p]– Olyan középpályásról van szó, akiről az elmúlt napokban bizonyosodott, hogy kreatív futballra képes, és nagyon jó a mentalitása – mesélte Mészöly. – Angolul jól beszél, már névről ismeri a játékosokat, bízom benne, hogy a beilleszkedésével nem lesz probléma. Szüksége van még néhány hétre, hogy elsajátítsa a csapat játékát, azonban azt gondolom, hogy ez sem jelent majd számára problémát. Mellette a szerb fiatal játékosról, Djordje Djerovicsról is döntöttünk: ő a jövő héten még velünk marad, és további tesztelésen vesz részt.[/p]

[p]A montenegrói középpályással egy plusz kétéves szerződésben állapodott meg a klub. 1987-ben született, első klubja a Buducsnoszt Podgorica volt, amelytől a Zetához igazolt. Ebben a csapatban 95 élvonalbeli mérkőzésen hat gólt szerzett, és 2007-ben bajnoki címet nyert. 2008-ban az üzbég Pakhtakor együtteséhez igazolt. A taskenti csapatban összesen 96 első osztályú bajnoki találkozón 17 alkalommal szerzett gólt. A Pakhtakorral három alkalommal is szerepelt az ázsiai Bajnokok Ligájában, amely 2009-ben Markoviccsal a soraiban a legjobb nyolc közé jutott. Ebben az évben a goal.com internetes futballszaklap beválasztotta az ázsiai BL All Star-csapatába a csoportmérkőzések után.[/p]

[p]Üzbegisztánban tehát elismert játékosként tartották számon, amit az is bizonyít, hogy szintén 2009-ben a sports.ru honlap az egykori szovjet tagköztársaságok bajnokságait tekintve a legjobb öt labdarúgója közé sorolta, az orosz és az ukrán játékosokat leszámítva.[/p]

[p]A 183 centiméter magas játékos 2011 februárjában hazatért, és a Decsics csapatához igazolt. Itt a tavaszi szezonban 11 mérkőzésen 940 percet játszott és egy gólt szerzett. A Decsics a hatodik helyen végzett a montenegrói bajnokságban. Darko Markovics kétszer már szerepelt a montenegrói válogatottban, és 12 volt tagja az U21-es nemzeti együttesnek.[/p]

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.