Hírek

Új győztese lesz a Szuperkupának

A bajnok Videoton és a Magyar Kupa-győztes Kecskemét is először hódíthatja el a Szuperkupát, amelyért pénteken 19 órától Kecskeméten játszanak a csapatok.

[p]Paulo Sousa, a székesfehérváriak új vezetőedzője hivatalos tétmérkőzésen ezen a találkozón mutatkozik be. A Videoton kerete több poszton is változott, három spanyol és egy szerb futballista személyében négy idegenlégióst igazolt a klub, a magyar válogatott Lázár Pál pedig a török Samsunsporhoz távozott – áll az MTI anyagában.[/p]

[p]A Kecskemét ugyanakkor elsősorban nem az új szerzeményekben bízhat, hanem abban, hogy sikerült megtartania a kulcsjátékosait, így például azt a Foxit, aki a kupadöntőben mesterhármassal vette ki a részét a Videoton felett aratott 3-2-es diadalból.[/p]

[p]Mindkét együttes számára a Szuperkupa lesz a főpróba a nemzetközi kupaszereplés előtt: a Videoton jövő szerdán az osztrák Sturm Graz vendége lesz a Bajnokok Ligája-selejtezőben, míg a Kecskemét jövő csütörtökön a kazah Aktobe gárdáját fogadja Európa Liga-selejtezőn.[/p]

[p]Az alföldiek először lépnek pályára a Szuperkupáért, míg a székesfehérváriak harmadszor, ugyanis 2006-ban és 2010-ben a Debrecennel szemben alulmaradtak.[/p]
[picture=”355″ title=”A Videoton tavaly elbukott a Debrecen ellen (fotó: dvsc.hu)”]
[appendixbox][subhead]Az eddigi Szuperkupa-mérkőzések[/subhead]
[p]1992: Újpest–Ferencváros 3-1[br]
1993: Ferencváros–Kispest-Honvéd 2-1[br]
1994: Ferencváros–Vác 2-1[br]
1995: Ferencváros (döntő nélkül)[br]
2002: Újpest–Zalaegerszeg 3-1[br]
2003: MTK–Ferencváros 2-0[br]
2004: Ferencváros (döntő nélkül)[br]
2005: Debrecen–Sopron 2-4, 3-0[br]
2006: Debrecen–FC Fehérvár 1-0, 1-2[br]
2007: Debrecen–Budapest Honvéd 1-1, 3-0[br]
2008: MTK–Debrecen 0-0, 11-esekkel 3-2[br]
2009: Debrecen–Budapest Honvéd 1-0[br]
2010: Debrecen–Videoton 1-0[/p][/appendixbox]

Olvasói sztorik