Hírek

Letartóztatták Kenesei Zoltánt

A válogatott Kenesei Krisztián bátyja korábban Albániában és és Cipruson is légióskodott.

[p] A [url=”http://www.magyarhirlap.hu”]Magyar Hírlap[/url] információi szerint tegnap letartóztatták Kenesei Zoltán volt labdarúgót és két társát bundázással, mérkőzések befolyásolásával kapcsolatban. A válogatott Kenesei Krisztián bátyját, aki Albániában, majd Cipruson is légióskodott, reggel fogták el a napilap szerint.[/p]

[p]Ügyével a Központi Nyomozó Főügyészség foglalkozik, s bár Fazekas Géza sajtószóvivő hivatalosan nem erősítette meg a hírt a napilapnak, szavai árulkodóak. [/p]

– Egyelőre nem tudom ezt a hírt megerősíteni, pillanatnyilag nem áll módomban több információt mondani. Holnap térjünk vissza erre – mondta.

[p] Ezzel egybevág, hogy informá­cióink szerint a Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda ma rendkívüli sajtótájékoztatót tart, ahol nyilvánosan is bejelentik a letartóztatást. Érdekes, hogy tavaly októberben a Blikk a fiatalabbik Kenesei fivért, Krisztiánt gyanúsította bundázással, amit a sokszoros válogatott támadó visszautasított. Sőt az akkor Szombathelyen futballozó csatár a Haladás honlapján nyilatkozatot tett közzé.[/p]

[p]– Abszurd a történet – mondta. – Kellemetlen ez az egész, megviseli a családomat, egyáltalán nem vet rám jó fényt. Biztos vagyok benne, hogy a barátaim, akik engem ismernek, tudják, hogy nálam jobban gólt rúgni, nyerni senki nem akar. Ennél többet nem tudok mondani, abszurd az egész. Semmi alapja nincs, nem is értem, hogy kerültem képbe.[/p]

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik