Hírek

Présinger hazatért Pápára

A Videoton labdarúgója, Présinger Ádám elhagyja a bajnokcsapatot, és visszatér szülővárosába, Pápára.

[p]A két klub már megegyezett, csak Présinger Ádám igenje hiányzik a szerződéshez. Ezzel azonban nem lesz gond, állítja a korosztályos válogatott futballista. A huszonkét esztendős játékos szerencsés, hiszen a sikerekben nem éppen bővelkedő magyar labdarúgásban szerzett már jó néhány nemzetközi érmet is – írja a Veszprém megyei Napló.[/p]
[ianswer]– Pápán születtem, a szüleim ma már Dákán laknak – kezdte Présinger. – Kisgyerekként Győrbe jártam focizni a bátyámmal. Ő abbahagyta, én azonban nagyon megszerettem. Még Győrből kerültem be az utánpótlás-válogatottba, volt mindenféle összetartás, edzőtábor. Ezután keresett meg az MTK. Előbb még Budapesten éltem, de később az akadémiára kerültem.[/ianswer]
[iquestion]– Húszévesen a Honvéd ellen mutatkozott be az első osztályban, azonnal góllal.[/iquestion][ianswer]– Jól sikerült a belépőm, időközben már egy gólpasszt is jegyzek az első ligában. A Videotonhoz igazoltam, ahol kevés játéklehetőséget kaptam. Kölcsönben voltam Pécsen, legutóbb pedig a Vasasnál. Összesen kilenc első osztályú meccsen léphettem pályára.[/ianswer]
[iquestion]– Kérem, sorolja fel az erényeit, illetve a hibáit.[/iquestion][ianswer]– Nehéz kérdés, pont én jellemezzem magamat? Megpróbálom. Ballábas vagyok, arra azt mondják, hogy nem is olyan rossz. Gyakran tudom segíteni a támadásokat. Gyorsaságban sokat kell még fejlődnöm, ahogy a fejelőtudásom is igényel még képzést bőségesen.[/ianswer]
[picture=”250″ title=”Présinger Ádám pápai színekben futballozik tovább (fotó: vidi.hu)”]
[iquestion]– A hároméves szerződés nyugodt fejlődést kínálhat.[/iquestion][ianswer]– Ez pontosan így igaz. Kicsit elegem lett a kölcsönadásokból, szeretnék bizonyítani. Ehhez persze az kell, hogy gyakrabban kapjak játéklehetőséget. Nagyon bízom benne, hogy ez Pápán így lesz.[/ianswer]
[iquestion]– Mire szavaz, külföld vagy itthon?[/iquestion][ianswer]– Saját esetem válasz erre a kérdésre. Először itthon szeretnék maradandót alkotni, utána, ha lesz megkeresésem, akkor egy pillanatra sem zárkózom el a külföldre költözéstől.[/ianswer]
[iquestion]– Pápán sokan ismerik, nyilván a szülei is kimennek majd a meccsekre![/iquestion][ianswer]– Ez így lesz, ráadásul nem kell bemutatni nekem a várost és a környéket sem. Gyakran hazajártam eddig is, hiszen Székesfehérvár egyáltalán nem volt messze. Örülök, hogy így alakult a sorsom, sokat várok ettől a tervezett három évtől. Több játékost is ismerek a csapatból, de például Lipták Zoltán is dicsérte a klubot.[/ianswer]
[appendixbox][p][b]Présinger Ádám[/b][/p][p]1989. január 26-án született Pápán. A 186 centiméter magas játékos azonnal a védősor bal oldalán kezdett focizni. Tagja volt az U19-es Európa-bajnoki bronzérmes, illetve az U20-as világbajnoki harmadik helyezett magyar válogatottnak is.[/p][/appendixbox]

Olvasói sztorik