Hírek

Újpest-vereség az ukránoktól

Az Újpest FC 2-0-ra kikapott az ukrán Metallurg Donyeck együttesétől az ausztriai Bad Tatzmannsdorfban rendezett edzőmeccsen. A magyar együttes gyakorlatilag sort cserélt a szünetben.

[p]A mérkőzésutáni értékelésében Mészöly Géza vezetőedző kiemelte, az első félidőben egységesebb, a másodikban pedig gólveszélyesebb csapata összességében jó mentalitással lépett pályára, és helytállt.[/p]

[p]– Fontos kiemelni, hogy jó néhány játékosnak gyakorlatilag ez a mérkőzés volt a második edzése, gondolok itt az U21-válogatott tagjaira, vagy éppen Fehér Csabára – kezdte Mészöly Géza a klub hivatalos honlapjának. – Ellenfelünk három héttel és négy edzőmeccsel előrébb tart a munkában, amúgy nagyon gyors és labdabiztos csapatról van szó, amely a Paks ellen is jól futballozott. Nagyon örülök, hogy sikerült lekötni ezt a mérkőzést, mert a Metallurg azt a stílust követi, amelyet mi is, ráadásul remek talajon játszhattunk. Összességében jó mentalitással léptünk pályára és helytálltunk. Az első félidőben egységesebbek, a másodikban pedig gólveszélyesebbek voltunk. Nagyon sajnálom Popovics, Szabó Bence vagy Zamostny kimaradt lehetőségét. A munka csak most kezdődik igazán, szerdán két, csütörtökön három edzés következik. Azért három, mert olyan jó itt a levegő, hogy a reggeli előtt beiktatunk egy erdei futást, ezt kár kihagyni. A következő napokban komoly terhelést kapnak a játékosok, ezért játszott Takács Zoltánt és Fehér Csabát leszámítva mindenki csak egy félidőt.[/p]
[picture=”180″ title=”Mészölgy Géza sajnálja a kimaradt helyzeteket (fotó: stopli.hu)”]

Olvasói sztorik