Hírek

Spanyol védő Székesfehérváron

A magyar bajnokcsapat kétéves szerződést kötött a 25 éves spanyol védővel, Alvaro Brachival, aki már csatlakozott is az Olaszországban edzőtáborozó együtteshez.

[p]Alvaro Brachi Barcelonában született. A jobb lábas, 186 centiméter magas labdarúgó több poszton is bevethető a védőmunkában. Az Espanyol II játékosa volt, azonban az előző szezonban a ciprusi Anorthoszisz Famaguszta csapatában szerepelt kölcsönben. Cipruson 24 mérkőzésen lépett pályára, két gólt szerzett. Az Espanyol II-ben több mint száz meccsen szerepelt, öt gólt lőtt – írja a hivatalos honlap.[/p]

[p]A székesfehérváriak edzőmérkőzésen 1-1-es döntetlent játszottak az ukrán Karpati Lvov ellen.[/p]

[p]– Elégedett vagyok azzal az irammal, amit a játékosaink diktáltak ezen a találkozón – értékelt Paulo Sousa vezetőedző. – Nem volt könnyű mérkőzés, mert az ellenfél technikailag is és fizikálisan is jól képzett játékosokból állt, látszott, hogy régóta együtt van a csapat. De örülök annak, ahogy a meccset kezdtük. Később néhány változtatás hatására a csapatunk lendülete kicsit visszaesett, de még akkor is jó játékra voltunk képesek, a mai teljesítményünkkel elégedettek lehetünk.[/p]

[picture=”178″ title=”Itt edzőtáborozik a Videoton (fotó: vidi.hu)”]

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik