Hírek

Haladás-edzés a Tófürdőn

A Szombathelyi Haladás játékosainak nem kell Sárvárra utazniuk úszóedzésekre, hiszen immár a Tófürdőt is használhatják. Élnek is a lehetőséggel!

[p]Aczél Zoltán vezetőedző már korábban is elmondta, hogy a nyáron kiemelt szerepet kapnak a csapat felkészülésében az [url=”http://haladasfc.nyugat.hu/tartalom/galeria/7023″]úszó edzések[/url].[/p]
[p]– Fontosnak tarom, hogy megeddzük játékosaim tüdejét – fejtegette a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában. – Nem vagyok híve ilyenkor a hosszú erdei futásoknak, sokkal hasznosabbnak tartom a vízi gyakorlást. Annál is inkább, hiszen egy kilométer úszás felér körülbelül öt-hét kilométer futással.[/p]

[p]A vasi együttes csatára, Oross Márton belső térdszalag húzódást szenvedett a hétvégi edzőmeccsen. Várhatóan két hétre kidőlt. Közben megérkezett Szombathelyre a nigériai belső védő, Polepeau Emanuel és a 19 éves osztrák középpályás, Christian Sekulovic. Csütörtökön mindkét játékos pályára lép a paksi edzőmeccsen, sorsuk utána dől el.[/p]
[picture=”164″ title=”A Haladás felkészülésének fontos eleme az úszóedzés (fotó: haladasfc.nyugat.hu)”]

Olvasói sztorik