mtk
Hírek

Méltóság és azonnali visszajutás

Az MTK csapatai az elmúlt szezonban is kiválóan szerepeltek a különböző bajnokságokban, ezeket a sikereket azonban beárnyékolja az első csapat kiesése.

[p]Domonyai László klubigazgató szezonértékelőjében hangsúlyozza: a cél az azonnali visszajutás az élvonalba, amelynek megvalósításával Garami Józsefet bízza meg a klubvezetés – írja a klub hivatalos honlapja. A sportvezető idényösszegzőjéből idézünk néhány bekezdést.[/p]
[p]Az első csapat nyáron óriási átalakuláson ment át, szinte egy kezdőtizenegynyi játékos távozott. Az őszi félév első harmadában kifejezetten jól szerepeltünk, a hetedik forduló környékén vezettük a bajnokságot, az emberek az új, fiatal MTK fantasztikus rajtjáról beszéltek, a tévében hétről-hétre elhangzott, hogy az MTK sokadszorra szerepel jól egy fiatal, sajátnevelésű csapattal. A hetedik forduló után a kezdeti lendület megtört, sorra veszítettük el a meccseket és az ősz második felében alig szereztünk pontot. Az elvesztett meccseink körülbelül egyharmadán úgy szenvedtünk vereséget, hogy a csapat nem játszott jól, az ellenfél megérdemelten nyert. Ez fájó, de ilyen van a fociban, a sportban.[/p]
[p]A mérkőzéseink másik harmadában elveszítettük a ki-ki meccseket, amikor a két csapat körülbelül egyformán játszott, és apróságok döntöttek. Ezek a nüánszok ezeken a meccseken soha nem mellettünk szóltak, és rendre vereséget szenvedtünk. Ez hozta magával, hogy nem szereztünk pontokat, egyre inkább lemaradtunk az élbolytól, egyre hátrébb csúsztunk a tabellán. De az igazi bajt a vesztett mérkőzéseink harmadik harmada jelentette. Mert elveszítettük azokat a mérkőzéseinket is, amikor jobban játszottunk az ellenfélnél, és a sportban ez nagyon nagy problémát jelent. A ki-ki meccsek elvesztése azt hozta magával, hogy visszacsúsztunk a középmezőnybe, de ezeknek a meccseknek az elvesztése azt jelentette, hogy a tabella hátsó régiójába kerültünk. A tavasz közepétől a csapat több alkalommal is görcsösen játszott, ami a rossz helyzetkihasználásban mutatkozott meg leginkább. Sajnos több kulcsjátékosunk is mélyen tudása alatt teljesített, és az egész év folyamán rengeteg potyagólt kaptunk. A szerencse sorozatban elpártolt mellőlünk. A 29. fordulóban az MTK matematikailag is elbúcsúzott az NB I-től, óriási érzelmi viharokat keltve klubbon belül és kívül egyaránt.[/p]
[picture=”134″ title=”Sok örömre nem volt okuk a MTK játékosainak (fotó: mtkhungaria.hu)”]
[p]Az NB II-es csapatunk a bajnokságban végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva az ötödik helyet szerezte meg. Az elmúlt öt év legjobb MTK-juniorcsapata érte el ezt az eredményt, sajnálatos, hogy az első csapat kiesése miatt a második csapatunknak búcsúznia kell az NB II-től.[/p]
[p]Szomorú tény, hogy az összes együttesünk remek eredménye átértékelődik az első csapat kiesése miatt. Mindenkinek magába kell néznie, és a saját felelősségét nem elkendőzve kell a teljesítményét, munkáját értékelnie. A keretkialakítás miatt a klubvezetésnek is önkritikát kell gyakorolnia. A bajnokság elindulásakor kialakult a végleges játékoskeretünk, amikor augusztusban a Real Zaragoza bejelentkezett Pintér Ádámért és ajánlatott tett a játékos játékjogának végleges megvásárlására. Több szempontból is nehéz döntés előtt álltunk, hiszen a Szatmári, Pintér, Kanta, Pál tengelyt tekintettük a csapatunk legfőbb erejének, de a másik oldalon felmerült a kérdés, hogy a klub gazdasági vezetőjeként lehet-e nemet mondani ekkora bevételre (1.2 millió euro).[/p]
[p]Sportigazgatóként lehet-e nemet mondani, amikor a játékost a világ talán legerősebb bajnokságába hívják úgy, hogy Pintér Ádám tökéletesen megvalósította az MTK által megálmodott labdarúgó életpálya modellt. Sándor Károly Akadémia, 18 évesen rendszerese szereplés az NB I-ben, húszévesen magyar bajnoki cím, válogatottság, majd 22 évesen a spanyol bajnokságában a Barcelona és a Real Madrid ellen futballozhat, miközben a klubvezetés pontosan látta, hogy a csapat jelentősen meggyengül, és a végelszámolásnál gondjaink lehetnek. Az ilyen döntéseknél Magyarországon a gazdasági szempontok a kellőnél nagyobb szerepet kapnak. [/p]
[p]Amíg a világ legnagyobb klubjai is rákényszerülnek, hogy eladják legjobbjaikat, addig ez Magyarországon hatványozottan igaz. A magyar labdarúgás bevételei – a televíziós jogdíjjak, kereskedelmi jogok, merchandising, reklám, szponzorráció, mérkőzésnapi bevétel, bérlet és tulajdonosi tőke – a ritka kivételtől eltekintve nem érik el a kiadási oldal igényeit. Hiszen minden szurkoló, teljesen természetes módon a legjobb játékosokat szeretné kedvenc csapatában látni, a játékosok érthető módon szeretnének minél több bevételre szert tenni, és a feltételrendszer megteremtése komoly terheket ró a klubokra. Ezért nehéz, szinte lehetetlen nemet mondani egy ilyen transzferre, miközben a sok távozó után, már a határon mozgott a játékoskeret minősége.[/p]
[picture=”135″ title=”Az MTK az NB II-ben is találkozhat a Szolnokkal (fotó: mtkhungaria.hu)”]
[p]A konzekvenciát le kell vonni, és egy komoly játékerőt jelentő tengely nélkül a jövőben nem szabad kialakítani az MTK keretét. A jövőt tekintve az MTK egyértelmű célja az azonnali visszajutás az NB I-be. Bármelyik NB II-es csoportba is kerül csapatunk, a bajnoki címet meg kell szerezni, és közben a Magyar Kupában is bizonyíthatjuk, hogy az NB I-ben a helyünk. A klub tulajdonosa és a klubvezetés Garami Józsefet bízta meg a kitűzött cél megvalósításával.[/p]
[p]Az elmúlt hetekben reményteli tárgyalásokat folytattunk a Hidegkuti Nándor Stadion birtokbavételéről. Amennyiben a közeljövőben ez realizálódhat, egy új stadion építése is megkezdődhet. A kiesést méltósággal kell elviselnünk, tudva azt, hogy a sportban néha a jobb is vereséget szenved, de soha nem az az igazi vesztes, aki a padlóra kerül, hanem az, aki nem tud felállni onnan.[/p]

Olvasói sztorik