Hírek

Kazah, andorrai és örmény ellenfél

Elkészítették az Európa Liga selejtezőjének sorsolását. A Paks andorrai, a Ferencváros örmény, a Kecskemét pedig kazah csapat ellen lép pályára.

[p]A Paksnak és az FTC-nek már az Európa Liga első selejtezőkörében játszania kell. Az atomvárosiak ellenfele az andorrai UE Santa Coloma.[/p]

[p]– Nem lehet panaszunk a sorsolásunkra, de természetesen alaposan fel kell készülnünk az ellenfelünkből, hiszen nem véletlenül kerültek az Európa Ligába – nyilatkozta a hivatalos honlapon Kis Károly, a magyar együttes vezetőedzője. – Egyelőre csak az eredményeiket ismerjük, annak utána kell járni, hogy milyen futballt képviselnek. Szeretnénk ellenük továbbjutni, amire úgy gondolom, hogy meg is van az esélyünk. Az, hogy itthon kezdünk, nem biztos, hogy hátrány a számunkra. Olyan előnyt kell szereznünk, amivel nyugodtan utazhatunk az andorrai visszavágóra.
[/p]
[p]A miniállam klubja 1995-ben alakult, a hasonló nevet viselő település együtteseként, és 2007-ig tartalékcsapatként szerepelt. Utána kerültek az andorrai élvonalba. Volt már ezüstérmes, de nem a mostani, hanem az előző szezonban. A legutóbbi bajnokságban a negyedik helyen zártak. Szerepeltek már az Európa Ligában, egy montenegrói csapattól kaptak ki összesítésben öt-nullára. Továbbjutás esetén a Paks a norvég Tromsö és a lett Daugava Riga párharcának győztesével találkozik.
[/p]
[p]A Ferencváros az örmény Ulisses ellen lép pályára a selejtező első fordulójában. A jereváni klubot 2000-ben alapították, mint Dinamo 2000 FC. Négy évvel később megváltoztatta a nevét Dinamo-Zenit FC-re, majd 2006-ban ismét változtatáson esett át a csapat, innentől hívják Ulisses FC-nek. Mindkét névváltoztatás szponzorcsere miatt történt. A klub idén és tavaly is harmadik lett az örmény pontvadászatban, tavaly is megmérettethette tehát magát az első selejtezőkörben, ahol az izraeli Bnei Jehuda ellen esett ki 0-0 és 0-1 után. A 21 fős keretben négy grúz, egy-egy brazil, orosz és kongói légiós van az örmény játékosok mellett. Mérkőzéseit az 54 ezres Hrazdan-stadionban játssza – írja az ftcnews.com.[/p]

[p]– Keveset tudunk az ellenfélről, de abban reménykedünk, hogy sikerül továbbjutnunk, mert annak ellenére mi vagyunk az esélyesek, hogy semmiféle információnk nincs a riválisról – mondta az MTI-nek a sorsolás helyszínén tartózkodó Prukner László, a Ferencváros vezetőedzője. – Ezt érvényre is kell juttatnunk. Szerencsés, hogy idegenben kezdünk.[/p]

[p]Továbbjutás esetén az FTC a norvég Aalesund és a walesi Neath párharcának győztesével találkozik a folytatásban.[/p]

[p]Abban a folytatásban, amelyben a Kecskeméti TE-Ereco már ott van, és a kazah Aktobe ellen léphet pályára. A rivális a jelenlegi bajnoki címvédő, mostanság a negyedik helyen áll a tabellán. Az Aktobe FK eddig négy alkalommal nyerte meg a pontvadászatot, illetve egyszer hódította el a kazah kupát. A klubot 1967-ben FK Aktyubinec néven alapították, és Kazahsztán 1991-es függetlenségéig szovjet területi bajnokságokban szerepelt. A keretében jelenleg találhatunk két kameruni, egy-egy spanyol, Trinidad és Tobagói és kirgiz játékost. Az előző évben a Bajnokok Ligájában indult, ott a harmadik körben esett ki a Hapoel Tel Aviv ellen 3-2-es összesítéssel. Az Európa Ligában az AZ Alkmar ütötte el a továbbjutástól, szintén 3-2-es összesítéssel – írja a kesport.hu.[/p]

Olvasói sztorik