Hírek

Közönségsiker és újpesti 21

Balatonszepezden játszott hírverő mérkőzést az Újpest FC. A lilák rendkívül komolyan vették a találkozót, 21 gólt lőttek.

[p]Jól indult a nap az újpestiek számára a Balaton-parton. A zánkai ifjúsági centrumban rendezett Zánkavics Napok kispályás tornáján a lila legendák által megerősített helyi csapat a döntőt 5-0-ra nyerte, s elhódította a kupát – tudósít a klub hivatalos honlapja.[/p]
[p]A sorozat végkimenetele nem is lehetett kérdéses, hiszen a Zánka-barát Lovasok együttesében a következő, egykori közönség-kedvenceink lépték pályára: Zámbó Sándor, Szabó András, Urbán Flórián, Szanyó Károly, Kovács Zoltán, Lőw Zsolt, továbbá Mészöly Géza, Bognár György és Farkas József.[/p]
[p]Alighogy befejeződött a zánkai torna, öt-hat kilométerrel az egykori úttörőtábortól Balatonszepezden gyűltek össze az Újpest-szurkolók. Meglehetősen nagy érdeklődés övezte a mérkőzést, mintegy ezer érdeklődő állta körbe a helyi pályát. A péntekről szombatra virradó éjszakát a helyeik meghívására Balatonszepezden töltő újpesti csapat egyébiránt délelőtt vitorlázással és fürdőzéssel hangolódott a mérkőzésre, s a bemelegítés az eredményből ítélve remekül sikerült.[/p]
[p]Négy percenként szerezték a gólokat a fővárosiak, a játékosok élvezték a meccset, remekül futballoztak, gyakorlatilag egy-két érintővel játszották végig a mérkőzést, és szebbnél szebb akciók végén juttatták a hálóba a labdát. A vége 21-2 lett.[/p]
[picture=”120″ title=”Remekül érezték magukat az újpestiek a Balatonnál (fotó: blikk.hu)”]
[p]A szurkolók számára két név lehet ismeretlen a pályára lépők közül: a cserekapus ezúttal az U19-együttes hálóőre, Szabó Balázs volt, míg Kabát Pétert az elmúlt héten próbajátékon részt vett, húszesztendős támadó középpályás, Nagy Patrik váltotta, aki a jövő héten aláírhatja szerződését az Újpest FC-hez.[/p]
[p]A mérkőzés egyébként csak nyolcvan percig tartott, mivel Arany Tamás úgy döntött, több időt hagy a szurkolóknak az ünneplésre. Jól is tette, és a lefújást követően jött az igazi nyomás az Újpest-játékosok számára, hiszen a szurkolók azonnal megrohanták a mieinket egy autogramért vagy egy közös fényképért.[/p]
[p]A játékosok körüli gyereksereget látva Mészöly Géza jól fogalmazott, amikor azt mondta, mindenképpen megérte eljönni Balatonszepezdre. A vezetőedző kiemelte, a csapatnak a még jobb közösség kialakítása miatt szüksége volt erre a kirándulásra, miként annak is örül, hogy mindenki fegyelmezetten játszott az első felkészülési meccsen.[/p]
[p]– Nagyon szimpatikus vendéglátókat ismerhettünk meg a szepezdiekben, és nagyon kellemesen telt ez a másfél nap számunkra, ezúton is köszönünk nekik mindent – mondta Mészöly Géza. – Az első hét lezárásaként, úgy gondoltam, szükségük van a játékosoknak arra, hogy együtt tölthessenek egy kis időt, és erre ez a kirándulás remek alkalomnak bizonyult. Igenis, volt értéke számunkra a mérkőzésnek, és örülök, hogy a játékosok nagyon komolyan vették ezt a barátságos találkozót. Fegyelmezetten játszottak, és mindenki próbálta betartani azt, amit kértem tőle. Örülök annak is, hogy Kabát Péter és Lázár Bence jó formában játszott, és remek alkalom volt ez számukra, hogy minél jobban összeszokjanak. A jövő hét nagyon fontos lesz számunkra, mert akkor lesz együtt először a teljes keret.[/p]

Olvasói sztorik