Hírek

Nem tart igényt Gerára a Fulham

A Fulham közzétette azon labdarúgók névsorát, akiket nem akar megtartani a következő szezonra. A listán szerepel Gera Zoltán neve is.

[p]A magyar válogatott labdarúgó kevés játéklehetőséget kapott az előző szezonban, ezért többször is kijelentette, hogy távozni szeretne. A Gerát mellőző Mark Hughes-t azonban időközben Martin Jol váltotta a csapat kispadján, a Daily Mail című brit lap pedig úgy tudta, hogy az új edző számít Gerára, így megnőttek az esélyei, hogy középpályás mégis meghosszabbítja lejáró szerződését – írja az origo.hu.[/p]
[p]A csapat nem hivatalos internetes oldala, a Fulhamweb szerint erre már biztosan nem kerül sor, mivel a legjelentősebb név, akit Jol nem akar megtartani, Gera Zoltáné. A magyar játékos mellett Diomansy Kamara, John Pantsil, Eddie Johnson és Matthew Saunders szerepel még a nyári távozók listáján. [/p]
[p]Egyelőre nem lehet tudni, hogy a 32 éves Gera hol folytatja a pályafutását, a legvalószínűbb célpontnak egy ideig korábbi klubja, a West Bromwich Albion tűnt, ám a Daily Mail szerint a játékosnál részleges térdszalag-szakadást állapított meg egy orvosi vizsgálat, ami meghiúsíthatja a visszatérését. Gera menedzsere, Filipovics Vladan ugyanakkor tagadta, hogy igazak lennének a sérülésről megjelent hírek, és Egervári Sándor szövetségi kapitány sem tud ilyesmiről.[/p]

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.