Hírek

Micsoda Vasas-kezdés!

A Vasas-Híd hazai pályán 4-1-re nyert a KTE-Ereco ellen, felkészülési mérkőzésen. A fővárosiak helyenként tetszetően, lendületesen játszottak, Ferenczi István triplázott!

[p]Egyáltalán nem futballozott idény eleji formában a Vasas a nyári időszak első edzőmeccsén a Magyar Kupa-címvédő Kecskemét ellen. Sőt! Az angyalföldiek a körülbelül háromszáz fős közönség nagy örömére időnként kifejezetten tetszetősen, kombinatívan, lendületesen, motiváltan játszottak, nem hiába győztek három góllal.[/p]
[p]A hazaiak már az ötödik percben vezetést szereztek Radanovics eladott labdája után. Egy jobb oldali támadás végén a 25. percben tovább növelte előnyét a Vasas, de rá két percre a bosnyák próbajátékos, Stokic közeli találatával sikerült a szépítés. Ehhez a találathoz egyébként kellett az amúgy nagyszerűen védő kapus, Végh Zoltán is… A félidőre visszaállt a kétgólos Vasas-előny, a vasárnapi esküvőjére készülő Ferenczi István ugyanis egy gólpassz után most maga talált a hálóba a 42. percben. A második félidőben a kecskemétieknek volt több helyzetük, de ezek rendre kimaradtak, majd az utolsó percben az angyalföldiek megszerezték negyedik góljukat is.[/p]
[p]– Komoly következtetéseket egy ilyen edzőmeccsből nem lehet, és nem is érdemes levonni – nyilatkozta a klub hivatalos honlapján Komjáti András, a Vasas vezetőedzője. – Az mindenképpen biztató volt, hogy a játékosok becsületesen álltak a feladathoz, ami azért annyira nem meglepő, hiszen egy futballista mindig sokkal jobban szeret játszani, mint edzeni. Remélem, a jövő héten azért már acélosabb kerettel készülhetünk, és nagyobb lesz a választási lehetőségem. A ma középső védőként szereplő dunaszerdahelyi Radvány Dávid már egy hete velünk edz. Jó benyomást tett rám, szívem szerint foglalkoztatnám a továbbiakban is.[/p]
[picture=”115″ title=”Remek edzőmeccset játszott a Vasas és a Kecskemét (fotó: vasassc.hu)”]
[p]Furcsa volt, hogy a Vasasból hiányzott a tavasszal még kezdőkapusként szereplő Németh Gábor. Sajtóinformációk szerint azért, mert a rutinos hálóőrt szeretné megszerezni a Debrecen, amelynek a montenegrói Vukasin Polekszics eltiltása óta nem sikerült megtalálni a stabil kezdőt a gólvonalra. A 36 éves Németh Gábor kiváló tavaszt tudhat maga mögött. Félévkor igazolt a Honvédból Angyalföldre, ahol a sérült Végh Zoltánt kellett helyettesítenie.[/p]
[p]Szintén az angyalföldi klubbal kapcsolatos, hogy három fiatal labdarúgó, Ádám Martin, Berecz Zsombor és Németh Márk a svájci bajnokság élvonalának utolsó helyén végző St. Gallenhez utazott próbajátékra.[/p]
[p]A kecskemétiekkel kapcsolatos hír, hogy Igor Pisanjuk és Gyurcsó Ádám után a holland Kevin Maynard is szerződést kap az alföldi együttesben, mivel teljesítménye meggyőzte Tomiszlav Szivics vezetőedzőt. A megállapodás részleteiről hamarosan megállapodnak a vezetők a portugál Olhanensétől érkező védővel. A Kecskemét játékosa lehet Dejan Vukadinovics, az MTK 28 éves montenegrói védője is. A jobbhátvéd már túl van egy tárgyaláson a KTE vezetőivel, és mivel mindkét fél hajlik az egyezségre, hamarosan a szerződés aláírására is sor kerülhet. A szombat délelőtti edzőmeccsen egyébként Maynard pályára lépett, Vukaninovics nem, ott volt viszont két görög próbajátékos.[/p]
[appendixbox][subhead]Felkészülési mérkőzés[/subhead]
[p][b]Vasas-Híd – Kecskeméti TE-Ereco 4-1 [/b](3-1)[br]
Illovszky-stadion, 300 néző[br]
[b]Vasas: [/b]Végh (Tulipán, 63.) – Polényi, Mileusnic, Radvány (Matolcsi, 63.), Katona – Kulcsár, Bakos (Ferkó, 46.), Kovács G. (Reydan, 63.), Arsic (Mundi, 46.) – Ferenczi (Görgényi, 59.), Beliczky. [b]Edző:[/b] Komjáti András[br]
[b]Kecskemét [/b](I. félidő): Antal – Maynard, Radanovic, Gyagya, Milenkovic – Ebala, Savic – Bori, Stokic – Bertus, Papas[br]
[b]Kecskemét [/b](II. félidő): Rybanski – Kitsos, Balogh B., Urbán, Mohl – Sós, Cukic – Dosso, Tölgyesi, Pisanjuk – Simon A. [b]Edző: [/b]Tomiszlav Szivics[br]

[b]Gólszerzők: [/b]Ferenczi (5., 25., 43.), Beliczky (90.) illetve Stokic (27.)[/p][/appendixbox]

Olvasói sztorik