[p]A Hajdú-bihari Napló vendége volt a DVSC-TEVA első embere, Szima Gábor. Az interjú során az elnök értékelte az elmúlt évekhez képest gyengébb szezont, és a csapat jövőjéről is ejtett néhány szót.[/p]
[iquestion]– Az utóbbi esztendőktől eltérően ezúttal nem volt igazán sikeres a csapat: a bajnokságban az ötödik helyen végzett és a Magyar Kupában sem jutott a döntőbe. Mennyire volt ez csalódás a klub elnöke számára?[/iquestion][ianswer]– Ez a szezon mindenképpen nagy csalódást jelentett számunkra. Úgy vélem, a szurkolók reálisan elvárhatták a gárdától a dobogós helyezést, ez az elvárásuk a játékoskeret ereje alapján egyáltalán nem tűnt túlzottnak. Ennél a klubnál köztudott, hogy pontosan kapják a játékosok a fizetést, ami nem mondható el minden magyar klubról. Tehát ebből a szempontból is komoly esélyünk volt arra, hogy bajnokok legyünk. Annak, hogy ez miért nem sikerült, sok összetevője van és nagyon hosszú elemzést igényelne.[/ianswer]
[iquestion]– Véleménye szerint melyek voltak a legfőbb okok, amelyek ehhez a visszafogottabb teljesítményhez vezettek?[/iquestion][ianswer]– Tavaly nyáron több meghatározó futballista távozott a klubtól, elment a kölcsönben nálunk lévő Feczesin Róbert, eligazolt Rudolf Gergely, Bodnár László, igaz, utóbbi megtartását nem is szorgalmaztuk. Eltiltották Mészáros Norbertet, illetve Vukasin Polekszicset, és a klubnál egyesek úgy ítélte meg, hogy meggyengültünk, és nincs reális esélyünk a jó szereplésre. Ennek azért ellentmond, hogy sikerült bejutnunk az Európai Liga csoportkörébe, és ott helytálltunk, hiszen többször is csak minimális különbségű vereséget szenvedtünk, elég csak a hazai PSV Eindhoven elleni, illetve a harkovi és a genovai mérkőzéseinkre gondolni, a Sampdoriát pedig legyőztük Budapesten. Az Európa Ligában tehát jól szerepeltünk, viszont a bajnokságban olyan kisiklásaink voltak, mint a siófoki, a szombathelyi és a Honvéd elleni vereségek. Hazai pályán jól teljesítettünk, de az idegenbeli mérlegünk nagyon gyenge volt. A téli szünet után megkezdődött a felkészülés, Zdenek Scasny vezetésével új szakmai stáb vágott neki a munkának, játékos és vezető egyaránt roppant bizakodó volt ebben az időszakban. Remek edzéseket tartottak a szakemberek, viszont a februári, törökországi edzőtábort követően nagy visszaesés volt tapasztalható az edzésmunkában és ezáltal a játékban is. Sajnos hét meccsből csak egyet tudtunk megnyerni. Ebben az időszakban kellett lemondanunk a bajnoki és talán a dobogós álmainkról is. Kondás Elemér irányításával még felálltunk a padlóról, de ez már nem volt elég ahhoz, hogy elérjük a dobogót, ezáltal a nemzetközi kupaszereplést.[/ianswer]
[picture=”56″ title=”Szima Gábor eleinte nagyon bízott a cseh edzőben (fotó: haon.hu)”]
[iquestion]– Említette, hogy meghatározó játékosok távoztak a csapattól, de a nyáron kijelentette, hogy jelentősen nem gyengült a keret. Most miként vélekedik erről?[/iquestion][ianswer]– Továbbra is azt gondolom, hogy a Videoton mellett Magyarországon a Debrecennek volt a legerősebb játékosállománya az előző szezonban, ezt nem csak én, hanem a szakmabeliek is így vélték. Önmagunkhoz képest valóban gyengültünk, mert távoztak kulcsjátékosok, de érkeztek is jó futballisták. Jött Simac, aki komoly erőssége lett a DVSC-nek, érkezett Kabát Péter, akitől sokat vártunk, de keveset kaptunk. Leigazoltuk Farkas Balázst, akitől szintén nagyon sokat reméltünk, de sajnos szinte folyamatosan sérült volt és nem tudta magát utolérni. De nagyjából így jártunk Balajti Ádámmal és Kulcsár Tamással is. Tehát az új igazolásaink nem egészen tudtak megfelelni az elvárásoknak. Sokkal többre volt predesztinálva ez a játékosállomány, mint amit elértünk. Még egyszer mondom, véleményem szerint, de ezt szakemberek szájából is hallottam már, a Videoton után a DVSC-TEVA-nak van a legerősebb játékosállománya. Ez azonban a pályán nem mutatkozott meg. Nem sikerült megszereznünk az ezüstérmet, ami mindenképpen elvárható lett volna a csapat körülményei, anyagi lehetőségei és játékosállománya alapján.[/ianswer]
[iquestion]– Decemberben nagy reményekkel érkezett Debrecenbe Zdenek Scasny, aki aztán hét bajnoki meccs után dicstelenül távozott. Utólag kijelenthető, hogy elhibázott lépés volt az ő ide hozatala?[/iquestion][ianswer]– Igen, utólag azt kell mondanom, nem volt sikeres döntés, de korábban minden jel arra mutatott, hogy jó választás a cseh tréner. Mint ismert, kétszer nyert hazájában bajnokságot a Sparta Prahával és dolgozott Panathinaikosznál is, Görögországban. Ezekhez a gárdákhoz nehéz lenne odakerülnie olyan edzőnek, aki nem érti a szakmáját. Úgy nézett ki, ez jó döntés lesz, ám sokszor előfordult már, hogy egy edző az egyik csapatnál sikeres tud lenni, egy másik klubnál viszont nem. Én azt gondolom, hogy talán egy picit alaposabban kellett volna tájékozódnia a helyi viszonyokról, nem nagyon hallgatott a körülötte lévő emberekre, hanem ment a saját feje után és alapvető dolgokat hibázott el. Sokszor álltunk fel úgy, hogy a pálya közepén játszott Varga, Luis Ramos és Bódi Ádám, a középpálya szélén pedig Czvitkovics és Szakály futballozott. Véleményem szerint hiba három belső középpályással játszani, amikor a két szélső nem igazán tud a vonal mellett játszani. Ilyenkor a pálya közepén kialakult egy hatalmas tumultus, a vonal mellett nem volt senki, ráadásul ha két védekező középpályással játszunk és egy csatárral, akkor a támadójáték sem elég hatékony. Sokszor a gyengébb együttesek ellen hazai pályán is két védekező középpályással játszottunk. Scasnynak nagyon tetszett Varga és Ramos játéka, szerette volna, ha mindkét játékos a pályán van. De nálunk gyengébb csapatok ellen véleményem szerint itthon nem szabad ennyire védekező felfogásban játszani.[/ianswer]
[iquestion]– Több rivális már elkezdte az erősítést, ellentétben a Debrecennel. Milyen tervek vannak, mely posztra szeretne igazolni a szakmai stáb? Magyar játékosok vagy külföldiek érkezése várható?[/iquestion][ianswer]– Külföldi és magyar futballisták is érkezhetnek. A DVSC-TEVA támadókat szeretne igazolni, konkrétan támadó középpályás- és csatárposzton akarunk erősíteni. Magyarországról nagyon nehéz jó futballistát szerződtetni, mert szűk a piac. Gyakorlatilag minden klub arra a néhány megszerezhető játékosra vetetett szemet, ráadásul nem is biztos, hogy a Debrecennek Lázok János, Hrepka Ádám vagy Kanta József olyan nagy erősítést jelentene. Kantáért például félmillió eurót kér az MTK, véleményem szerint jó játékos, de nem biztos, hogy ő lenne az, akiért száztízmillió forintot kellene fizetnünk. De ettől függetlenül mindenképpen igazolnunk kell legalább három minőségi futballistát.[/ianswer]
[picture=”55″ title=”A DVSC elnöke kiáll Vukasin Polekszics mellett (fotó: haon.hu)”]
[iquestion]– A Lokiban mindig volt egy fazonszabász a pálya közepén, aki játékával meghatározta a csapat stílusát. A legendás Sándor Tamást követően Czvitkovics Péter vette át a karmesteri pálcát, ám utóbbi távoztával most nehéz helyzetbe került a stáb.[/iquestion][ianswer]– Nos, Sándor Tamás anno egy különleges játékos volt a DVSC életében, az utóbbi évtizedek legjobb támadó középpályása volt. Czvitkovics Péter négy esztendőt töltött el Debrecenben és valóban méltó módon pótolta Sándor Tamást a visszavonulása után, de a tavasz neki is nagyon rosszul sikerült. Tehát az ő gyenge játéka is közrejátszott abban, hogy ilyen rosszul szerepeltünk. Az ő pótlása kulcskérdés, talán a legnehezebben megoldható feladat. Hiszen minden csapat szeretne olyan támadó középpályást igazolni, aki a játék szervezése mellett képes szezononként nyolc-tíz gólt lőni.[/ianswer]
[iquestion]– Az elmúlt hónapban nagyon örültünk neki, hogy felmentették az UEFA által eltiltott Mészáros Norbertet, ám Vukasin Polekszics büntetése érvényben maradt. Mi lesz a kapus sorsa?[/iquestion][ianswer]– Polekszics az Európai Labdarúgó Szövetséghez fordul napokon belül, és kérelmezni fogja, hogy a hátralévő eltiltását engedjék el. Sajnos arra, hogy sikerrel járjon, kicsi az esély. Ha nem törlik az eltiltását, akkor is Debrecenben marad. Számítunk rá, hiszen hat-hét év még hátra lehet a pályafutásából, hiszen egy kapus akár harminchat éves korában is védhet magas színvonalon. Biztos vagyok benne, hogy Polekszics még nagyon sokat fog segíteni a DVSC-TEVA-nak. Gondoljunk csak bele, ha egy ilyen szintű kapust akarunk igazolni, az nagyon sok pénzbe kerül. Polekszics a montenegrói válogatott csapatkapitánya volt az eltiltásáig, ő volt az elsőszámú kapus. A második számú az a Bozsovics volt, aki a Videotonban véd, és négyszázezer euróért, azaz száztízmillió forintért vásárolták meg a fehérváriak a Partizán Belgrádtól. Ezt csak azért mondom, hogy érzékeltessem, mennyibe kerül egy Polekszics-szintű kapus játékjogának a megszerzése. Természetesen mindettől függetlenül a játékost elküldtük volna a klubtól, ha bizonyosodik a bundavád. De az UEFA fegyelmi bizottsága és a CAS is azt állapította meg, Polekszics nem bundázott, viszont nem jelentette, hogy megpróbálták erre rávenni. A szövetség fegyelmi szabályzata szerint, ha valaki nem jelenti a megkeresést, akkor fegyelmi vétséget követ el és eltilthatják. Hangsúlyozom, olyan klasszis kapusról van szó, akinek a tartalékját száztízmillió forintért vásárolta meg a Videoton, és most lehet, hogy egy-kétmillió euróért fogja eladni. Úgy vélem, hogy nem járunk rosszul azzal, ha egy évig minimális fizetésért nálunk edz, és a jövő nyáron újra Loki-mezben véd majd. Még egyszer hangsúlyozom, amennyiben az bizonyosodott volna, hogy bundázott, a kapus rég nem lenne Debrecenben.[/ianswer]