Hírek

Heffler és Hrepka Pakson?

Heffler Norbert és Hrepka Ádám lehet a Paksi FC két új játékosa. Sajtóértesülések szerint az Európa Liga-résztvevő klub közel áll a középpályás és a csatár leigazolásához.

[p]Haraszti Zsolt a klub ügyvezetője a teol.hu érdeklődésére nem cáfolta az információkat, viszont nem is erősítette meg azokat. „Napok óta tárgyalunk az új játékosokról, de egyezségről, és szerződés-aláírásról még szó sincs” – mondta az ügyvezető szerdán kora este.[/p]
[p]Az elmúlt idényben ezüstérmet nyerő Paksi FC eddig még nem igazolt új futballistát, pedig a zuhanyhíradóban már több labdarúgóval is összeboronálták az egyesületet. Hallani lehetett Bajzát Péter, Rajczi Péter, Lázok János, Grúz Tamás és Rodenbücher István érkezéséről is, ám jelen állás szerint úgy néz ki, hogy egyikük sem lesz a Paks futballistája.[/p]
[p]A keret már egy hete készül a következő szezonra. A játékosok eddig hazai pályán tréningeztek, csütörtöktől azonban már Bükfürdőn folytatódik a munka. Kis Károly vezetőedző korábban azt nyilatkozta, szeretné, ha itt már az újak is együtt dolgoznának a többiekkel, hiszen június 30-án már Európa Liga-meccset vív a Paksi FC, és addig jó lenne, ha az érkezők minél jobban összeszoknának a régi kerettagokkal.[/p]
[picture=”51″ title=”Heffler Norbert követheti Paksra testvérét, Tibort (fotó: sportandmedia.com)”]

Olvasói sztorik